Sport

A Crvena Zvezdával Cipruson

2017.01.24 - 15:28

Egy 204 centiméter magas kapust szerződtetett a Szatmárnémeti FC Olimpia: a 20 éves Dascălu olasz harmadosztályos csapatokban védett korábban. Ő is utazik pénteken a ciprusi edzőtáborba.

Szerbia legsikeresebb labdarúgócsapatával, a szerb bajnokságban jelenleg is toronymagasan vezető Crvena zvezdával (képünkön) is megmérkőzik a ciprusi edzőtáborban a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata. Karda Attila klubelnök elmondta, a másodosztály negyedik helyén tanyázó csapat legénysége és szakmai stábja csütörtökön megy Bukarestbe, ahonnan másnap délben repülővel utaznak tovább Limassolba, amelynek szomszédságában, egy 10 kilométerre fekvő településen zajlik majd az edzőtábor február 11-ig. Eddig három mérkőzést dátuma és időpontja van leszögezne: január 30-án egy ciprusi harmadosztályos csapattal játszanak, majd február 2-án mérkőznek meg a belgrádi alakulattal. A Crvena zvezda a szerb, valamint korábban a jugoszláv bajnokságot huszonötször nyerte meg, az egyetlen ex-jugoszláv csapat, amelyik Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert (1991-ben), valamint az egyetlen balkáni alakulat, aki elhódította a világkupát. Február 4-én a Sparta Moszkva második számú csapatával, az orosz másodosztály éllovasával mérkőzik Bogdan Andone vezetőedző legénysége.

Kedden egyébként Nyírbátorban, a NB II-es Cigánd SE ellen kellett volna felkészülési mérkőzést játsszon az Olimpia, de a magyarországiak kérésére halasztották a találkozót. „Sérülések és betegségek miatt kénytelenek voltunk visszamondani a keddre tervezett Szatmárnémeti elleni felkészülési mérkőzésünket” — olvasható a klub honlapján. Csütörtökön, az utazás előtt viszont Szatmárnémeti környékén egy iskolameccset játszanak egy nagybányai ificsapattal.

Az újdonságokat illetően eddig még csak két játékost igazolt le a csapat. Adrian Voicu érkezéséről már beszámoltunk, tegnap pedig egy onești-i 20 éves, 204 centiméter magas kapus, Bogdan Dascălu írt alá, aki az elmúlt években olasz harmadosztályos csapatoknál játszott. Bár a román sajtó kész tényként tálalta Mihai Dina és Cristi Munteanu érkezését a CSM Râmnicu Vâlceától, kiderült, a hír csak „kacsa” volt, egyik rutinos játékos sem egyezett meg a szatmáriakkal. Karda azt mondta, további tárgyalások folynak más rutinos labdarúgókkal is, és amennyiben sikerült csütörtökig megegyezni velük, akkor bővül a játékoskeret.

Fotó: crvenazvezdafk.com