Belföld

A COVID-19 elleni oltáskampány széles lakossági rétegeket érintő, harmadik fázisa április elején kezdődhet

2021.01.05 - 18:03

A katonaorvos kifejtette: egyelőre csak becslésekről lehet beszélni az oltás ütemét illetően, ugyanis ez több tényezőtől - az oltóanyagok érkezésének ritmusától, az oltási kapacitástól - függ.

Az első szakaszhoz, amelyben az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozókat oltják be, 376 oltási központot készítettek elő, ebből 251 már működik.

Gheorghiţă arról is beszélt, hogy az online feliratkozási platform jelenleg az egészségügyi és a szociális ellátó rendszer dolgozóinak jelentkezését fogadja. Ők a jogi személyként beregisztráló munkaadójukon keresztül kérhetik a nyilvántartásba vételt.

Azok az egészségügyben vagy szociális ellátásban dolgozó személyek, akik olyan magánrendelőben dolgoznak, amelynek nincs elektronikus aláírása, a telefonközponton (call-center) keresztül kérhetik felvételüket a várólistára. A call-center személyzetét a védelmi minisztérium, illetve első szakaszban a különleges távközlési szolgálat (STS) biztosítja, és minden megyében üzemképes.

Valeriu Gheorghiţă elmondta, becslései szerint az oltáskampány második szakasza január 15-e után kezdődhet el az egészségügyi-szociális otthonok beutaltjainak immunizálásával. Ez 1884 szociális otthon körülbelül 40.000 lakóját jelenti. Beoltásukat mozgóalakulatok fogják végezni. A mozgóalakulatok megalakítása már elkezdődött, hogy legyen idő a kiképzésükre.

A második szakaszban a szociális otthonok lakói után a 60 év fölötti személyek és krónikus betegek kaphatják meg a vakcinát, ez a kategória körülbelül 4 millió főt számlál - mondta még a szakember.

Kevés oltóanyag megy kárba

Nagyon kevés COVID-19 elleni vakcina megy kárba, jelenleg 87 ilyen adagról tudnak - jelentette ki Valeriu Gheorghiţă, az országos oltáskampány koordinátora keddi sajtótájékoztatóján.

A katonaorvos elmondta: fennáll a kockázata annak, hogy néhány adag oltás előre nem látható okokbó kárba megy, például azért, mert eltörik a fiola. Jelenleg azonban nagyon kevés ilyen esetről tudnak: az eddig szétosztott 64.000 oltásadagból mindössze 87 veszett kárba - tette hozzá Gheorghiţă.

Azt is közölte, hogy az erre vonatkozó adatokat az országos elektronikus nyilvántartás összegzi.
AGERPRES