Szatmárnémeti

Babaelőadásra várják a gyerkőcöket

Fotók: Harag György Társulat
2022.09.16 - 15:40
A Ciróka című bábszínházi előadásra várják a legkisebbeket szombaton, amelynek keretében számos izgalmas meglepetésben lesz részük a gyerkőcöknek – a bábszínház után saját maguk fedezhetik fel a díszletet, a hangszereket, sőt a színészekkel is játszhatnak majd.

A legkisebbeknek, azaz a 1 és 4 év közötti gyerekeknek kedveskedik a Ciróka című babaszínházi előadásával a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata szeptember 17-én, szombaton 10 órától, az Iparosotthon bábszínházi termében.

Az előadás építőelemei közismert mondókák valamint játszadozás hangokkal, mozgással és ritmusokkal. Két jó barát közös játéka: bújócska, fogócska, kukucska egy „baba időszámítás" alatt, mely alvástól-alvásig tart. 

Az előadás időtartama 20 perc, amelyet követően a kicsik 10 percen át saját maguk is felfedezhetik a díszletet, a hangszereket, játszhatnak a színészekkel. Az előadás szereplői Nagy Anikó és Nagy Tamás, hangoló Bandura Tibor, a díszlettervező és rendező Bandura Emese, a díszletfestő pedig Baráth Csaba Attila.

A bérletszünetben játszott előadásra belépők válthatók az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában hétköznaponként 10 és 17 óra között, a Biletmaster online jegyértékesítő rendszerben illetve az előadás előtt egy órával a helyszínen.

Hírszerkesztő

dsc-5862.JPG

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nóra projekt - stúdióelőadást mutat be a Harag György Társulat

Szeptember 10-én 19 órai kezdettel az Ács Alajos Stúdióban lesz látható az évad első bemutatója. A Nóra projekt rendezője Frumen Gergő, a társulat színésze.
Belföld

Konstancán a III. Richárd

Augusztus 30-án szombaton, 20 órai kezdettel a konstancai Szakszervezetek Művelődési Házban látható a Harag György Társulat kétszeres UNITER-díjas színházi előadása.
Szatmárnémeti

Bérletcserében Szatmárnémetibe érkezik Az öngyilkos című előadás

A nagyváradi Szigligeti Társulat groteszk vígjátékát a 2022-es Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján a zsűri a fesztivál legjobb előadásának választotta.