Szatmárnémeti

A címzetes helyek egyharmadát foglalták el

2021.08.09 - 08:00

 Országos viszonylatban tizenegyezer pedagógus vett részt a címzetes katedrák leosztásán, melyekből 3500-at városon, 1314-et pedig falun hirdettek meg. Szatmár megyében a 71 szabad címzetes állás közül a szerdai leosztás során 24-et foglaltak el, mondta el megkeresésünkre Vasile Bogdana, a személyzeti menedzsmentért felelős szaktanfelügyelő. Elmondta, hogy egyes esetekben a meghirdetett állás betöltéséhez nem volt elégséges a vizsgázó pedagógus jegye, míg más esetekben nem voltak jelentkezők a szabad állásra. Akiknek nem sikerül állást választaniuk, augusztus 24–25-én részt vehetnek a helyettesítői állásokért meghirdetett elosztáson, és ők elsőbbséget élveznek majd azokkal szemben, akiknek sikerült ugyan a versenyvizsgájuk, de átlaguk 5 és 6,99 közötti. Ezenkívül később a töredékkatedrákat is elosztják, a végleges elhelyezések tanévkezdés előtt néhány nappal érnek véget. Szeptember elseje után rendezik majd meg a megyei szintű pedagógusi vizsgát mindazok számára, akik nem tudtak részt venni a címzetesítési vizsgán, illetve azoknak, akik nem érték el az 5-ös átlagot a vizsgán. Mindeközben a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség honlapján, a satmar.ro oldalon aktualizálták a megyében szabad pedagógusi állások listáját, mely 1444 tételt foglal magában. Ezek között megtalálható több teljes katedra, mely azonban kevesebb mint 4 évre szól, ugyanakkor több tétel esetében a tanintézetek néhány óra megtartására keresnek oktatót. Ezen állások betöltése nehezebben megy, hiszen egy pedagógusnak 3–4 oktatási intézményben is órákat kell vállalnia, hogy a teljes katedrája összeálljon. A meghirdetett állások betöltése legkésőbb tanévkezdésig meg kell oldódjon.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Harminchatezer lej gyűlt a karácsonyi vásárban

Közös ünnep, közös segítség – köszönet a karácsonyi vásárért!
Vidék

Gellért-megemlékezés Mikolában

Szavalatok, köszöntők és koszorúzás lesz egykori iskolájában.
Szatmárnémeti

Új szárny épül a Grigore Moisil iskola számára

Hat osztálynak lesz hely az új épületszárnyban.