A címvédő kapott gól nélkül nyerte meg a legutóbbi három bajnoki találkozóját, és mivel az üldöző FCSB ikszelt a Voluntari elleni rangadón, ezért Dan Petrescu edző együttese ismét növelni tudta előnyét a tabella élén.
A fővárosi kirakatcsapatnak hét meccsig tartó győzelmi sorozata szakadt meg az Ilfov megyei
együttes otthonában jegyzett gólnélküli döntetlennel.
A táblázatban megőrizte a harmadik helyét a CS Universitatea Craiova, bár az odavágók utolsó fordulójának konstancai mérkőzésén ötmeccses sikersorozata szakadt meg. Laurențiu Reghecampf edző legényeinek egyébként egy másik poztív sorozata is megszakadt az 1–0-s vereséggel: hét találkozó után ez volt az első mérkőzés, amikor nem találak be az ellenfél kapujába. Ezzel együtt marad a Liga 1 legeredményesebb csapata: 15 mérkőzésen 28 rúgott gól.
Az odavágókat a FC Botoşani zárta a 4. helyen. A bajnokság eddigi egyik meglepetéscsapata az előző öt mérkőzésen visszaesést mutatott, nem is tudtak nyerni (négy döntetlen és egy vereség). Azonban a mostani, pitești-i győzelem elég volt, hogy megelőzzék a Voluntari csapatot, és dobogó közeli helyen zárjanak – egy pontra a harmadik Craiovától.
A táblázatot az Academica Clinceni zárja. Az Ilfov megyei alakulat az idény tizenötödik mérkőzésén sem tudott nyerni, habár a hétfő esti találkozón kétszer is vezetett a Rapid elleni mérkőzésen. Felettük marad a Dinamo négy pont távolságra. A dicső múltú bukaresti csapat ezzel már tizenkét mérkőzés óta nyeretlen a Liga 1-ben.
LABDARÚGÓ LIGA 1, 15. FORDULÓ
Chindia Târgoviște – Gaz Metan 0–1 (0–0)
G.: Patricio Matricardi 90.
Kiállítva: Gabriel Moura (63., Gaz Metan)
FC Argeş – FC Botoşani 0–1 (0–1)
G.: Malcom Edjouma 43.
CS Mioveni – Aradi UTA 0–0
FCU Craiova – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1 (0–0)
G.: Claudiu Bălan 51., illetve Kevin Luckassen 57.
Farul Konstanca – CSU Craiova 1–0 (0–0)
G.: Adrian Petre 77.
Dinamo – Kolozsvári CFR 0–3 (0–2)
G.: Billel Omrani 15., Gabriel Debeljuh 17., Ciprian Deac 80.
FC Voluntari – FCSB 0–0
Academica Clinceni – Rapid 2–3 (1–0)
G.: Denis Ventura 31., Juan Bautista Cascini 55., illetve Adrian Bălan 52., 60. (a másodikat 11-esből), Alexandru Dandea 86.
1. Kolozsvári FC CFR 1907 15 13 0 2 23–8 39
2. FCSB 15 9 4 2 26–12 31
3. CS Universitatea Craiova 15 9 1 5 28–13 28
4. FC Botoşani 15 7 6 2 14–11 27
5. FC Rapid 1923 Bukarest 15 7 5 3 19–12 26
6. FC Voluntari 15 8 1 6 17–16 25
7. Farul Konstanca 15 7 3 5 18–9 24
8. Aradi UTA 15 6 6 3 15–10 24
9. Campionii FC Argeş 15 6 3 6 13–10 21
10. FC Chindia Târgovişte 15 4 5 6 10–10 17
11. Szászmedgyesi Gaz Metan 15 4 3 8 12–18 15
12. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 15 2 8 5 15–17 14
13. FCU Craiova 1948 15 3 5 7 11–15 14
14. CS Mioveni 15 3 4 8 9–22 13
15. Dinamo 1948 Bukarest 15 2 2 11 12–36 8
16. Academica Clinceni 15 0 4 11 12–35 4
Pesek Attila