Továbbra is a cigarettacsempészet paradicsomának számít az ország északi határszakasza, beleértve természetesen Szatmárt is — idén eddig több mint 35 millió lej értékű csempészdohányterméket és -dohányt foglaltak le a határrendészek, jelentős részét nálunk.

Háromnegyedév-értékelőnek is minősíthető a határrendészet napokban közreadott összesítése, amely kimondottan a cigarettacsempészetet vette górcső alá, s amelyből kiderül, hogy idén szeptember végéig 3 371 434 csomag, 35,12 millió lej értékű cigarettát, 3199 kilogrammnyi dohányt és 555 kilogrammnyi vízipipadohányt foglaltak le — s nem mellesleg nyolc bűnszervezetet sikerült felszámolniuk, ami során 77 személyt azonosítottak és állítottak elő. Mint az összesítő kiemeli, az északi határszakaszon a helyzet változatlan — azaz továbbra is ez a cigarettacsempészés paradicsoma, akárcsak Szatmárban és Máramarosban, ahol hosszú évtizedek óta egyre virágzóbb iparággá és egész generációk jól jövedelmező foglalkozásává vált, évente átlagosan 560 millió euró veszteséget okozva az országnak. Tavaly például már a teljes romániai fogyasztás 16,3%-ára nőtt a törvénytelen cigarettakereskedelem aránya, hiszen amióta világ a világ, ami iránt nincs kereslet, annak nincs is kínálata, ami iránt viszont van, ott annál bőségesebb a felhozatal — a borsos hazai cigarettaárak pedig folyamatosan szítják az ukrajnai csempészcigi iránti keresletet. Ennek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy az idén lefoglalt cigarettamennyiség 72%-át Szatmár, Máramaros, valamint Suceava megyében találták, a csempészcigaretták majd' 80 százalékát továbbra is a no name, kimondottan illegális kereskedelemre, illegálisan gyártott cigaretták alkotják, származási helyük pedig — akárcsak eddig — a Moldovai Köztársaság és Ukrajna, illetve a jól felépített, olajozottan működő bűnszervezetek közül hétnek szintén ezekben a megyékben volt a székhelye. Persze sem a lefoglalt, hatalmas cigarettamennyiség, sem a felszámolt bűnszervezetek nem riasztják vissza sem a kis, sem a nagy tételes csempészeket, akik mindennap újra próbálkoznak — különösen a zöldhatáron keresztül. Mint ahogy továbbra is töretlenül népszerű — sőt, egyre népszerűbb — a „raktározási” módszer: a zöldhatárhoz minél közelebb, elhagyatott fészerekben, karámokban, házakban vagy újabban sűrű bozótosban, nehezen megközelíthető, sziklás helyeken kialakított „bunkerekben” halmozzák fel a nagy méretű, fekete vagy zöld fóliába burkolt dobozokat, ahonnan a szervezet következő láncszemei nem feltűnő, kisebb tételekben szállítják tovább az „áruelosztóknak”, akik aztán a feketepiacon értékesítik. A módszer egyrészt azért ilyen népszerű, mert a lebukás talán legkisebb veszélyét hordozza, ugyanis a zöldhatáron átszállítók csak rövid/nagyon rövid távokon mozognak terheikkel megpakolva, s nem keltenek feltűnést, másrészt ha hirtelen jelentkezik egy nagyobb tételt igénylő vásárló, azt azonnal ki lehet szolgálni, nem kell megvárni, amíg átcsempészik az árut. Igaz, amikor a határrendészek rábukkannak egy-egy ilyen „raktárra”, az igencsak jelentős anyagi veszteséget jelent a csempészeknek — viszont az árukészletet relatív könnyű újratölteni, a hatóság számára pedig nehéz (vagy szinte lehetetlen) azonosítani a csempészeket.