Szatmárnémeti

A cégek fele sem fizette be az adót

2016.03.22 - 11:00

Ahogyan az utóbbi 5–6 évre, úgy — az adó-befizetési hajlandóság szempontjából —, az ideire is jellemző, hogy a szatmárnémetiek igyekeznek egy összegben, még az első negyedév vége előtt kifizetni ingatlan-, épület- és járműadóikat.

A szatmárnémeti adóhivatal osztályvezetőjétől, Dan Mireltől kapott adatokból kiderül, hogy március derekáig valamivel több mint tizennyolc ezren fizették be helyi jellegű adóikat, közülük tizenhét ezren teljes egészében, így jár nekik a tíz százalékos jóváírás. A szatmárnémeti cégek kevésbé állnak jól ezen a téren, a befizetőknek alig több mint fele élt ezzel a lehetőséggel. Ugrásszerűen megnőtt a város bevétele a magánszemélyek által befizetett épületadók után, az emelkedés 87 százalékos. Mirel szerint azért ekkora az eltérés az előző év azonos időszakához képest, mert ettől az évtől az épülettulajdonosok nem mentesülnek az építmény alatti telek után fizetendő adó befizetése alól, emiatt van több bevétele ebből az adónemből az adóhivatalnak. Egy átlagos alapterületű, B övezetben lévő szatmárnémeti magánház adója 20–30 lejjel lett drágább a mentesség megvonása miatt, tájékoztatott Mirel, aki szerint egymillió lejjel remél nagyobb bevételt idén a város emiatt. A cégek nemcsak az egy összegben történő befizetés terén nem remekelnek, de ingatlanjaik után sem sietnek adót fizetni, eddig egymillió lejt fizettek be adó gyanánt, 33 százalékkal kisebb összeget mint tavaly ilyentájt.