A liberálisok október 22-én támadták meg az alkotmánybíróságon a parlament azon határozatát, amellyel a Törvényhozási Tanács elnökévé nevezték ki a PSD-s képviselőt. A liberálisok többek között arra hivatkoztak beadványukban, hogy a parlament határozata sérti a törvényesség elvét.
A PNL indoklásában rámutatott, hogy az 1993/73-as törvény alapján a Törvényhozási Tanács elnökét a képviselők és szenátorok többségének szavazatával választják meg, ami legkevesebb 234 szavazatot jelent, márpedig Florin Iordachét 185 támogató szavazattal nevezték ki a Tanács elnökévé.
A PNL szerint ugyanakkor a képviselő elnökké választása a tekintetben is alkotmánysértő, hogy Florin Iordache nem teljesíti az 1993/73-as számú törvény által előírt, jó szakmai és erkölcsi hírnévre vonatkozó kitételt, mivel 2017-ben a Grindeanu-kormány igazságügyi minisztereként ő dolgozta ki a 13-as számú sürgősségi kormányrendeletet, valamint az amnesztiára és közkegyelemre vonatkozó tervezetet.
Kifogásolták továbbá, hogy Iordache pályázati iratcsomójából hiányzott az a dokumentum, amely szerint lemondott szociáldemokrata párti (PSD) tagságáról.
Október 23-án az USR is alkotmányossági kifogást nyújtott be a Florin Iordache kinevezéséről szóló határozat ellen.
Roman: A CCR ismét csatlakozott a PSD politikai játszmájához
Bírálta szerdán Florin Roman nemzeti liberális párti (PNL) képviselő az alkotmánybíróság (CCR) döntését, amellyel az elutasította alakulatának óvását Florin Iordache szociáldemokrata képviselőnek a Törvényhozási Tanács élére történő kinevezésével kapcsolatban.
"Az alkotmánybíróság ismét csatlakozott a PSD politikai játszmájához. A CCR jóváhagyását adta ahhoz, hogy a 13-as sürgősségi kormányrendelet szerzője, Florin Iordache a Törvényhozási Tanács élén maradjon" - írja Facebook-bejegyzésében Roman.
A képviselő szerint alakulata "szilárd érvekkel" támasztotta alá beadványában, hogy miért alkotmányellenes a Florin Iordache kinevezéséről szóló parlamenti határozat.
Roman ugyanakkor hozzátette, a december 6-i parlamenti választásokat követően a PNL megreformálja majd az alkotmánybíróságot, hogy többé ne hozhasson ehhez hasonló "politikai döntéseket".
A politikus emlékeztetett, hogy pártbeli kollégája, Ovidiu Ioan Sitterli képviselő már benyújtott egy törvénytervezetet, amely többek között előírja, hogy az alkotmánybírák kizárólag a bírák soraiból kerülhetnek ki, illetve hogy egy jelölés elutasítható, amennyiben nem kíséri a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) véleményezése, vagy ha az negatív.
AGERPRES