A legszebb, legősibb és legőszintébb hangszer az emberi hang. Erről Szvorák Katalin és tanítványainak a Magyar Kultúra Hetének keretében tartott koncertje a szatmáriakat is meggyőzhette.

Az idén hetedik alkalommal megszervezett Magyar Kultúra Hetének egyik legkiemelkedőbb, legfelemelőbb programpontja volt a vasárnap esti „a cappella” koncert (a fogalom jelentése: éneklés zenekar nélkül). A losonci (Szlovákia) születésű, Liszt Ferenc-díjas és Alternatív Kossuth-díjas népdalénekesnő, előadóművész Szvorák Katalin és tanítványai — Orbán Johanna, Paár Julianna, Tímár Sára — előadásukkal egy kis ideig elfeledtették a jelenlévőkkel a mindennapi gondokat. A Székesegyházban helyet foglaló nézőket minden bizonnyal több alkalommal is kirázta a hideg, ami nem a templomban uralkodó hűvös levegőnek vagy az esetleges náthának volt köszönhető. A gyímesi, kolozsvári, budakalászi népdalok és a különböző egyházi énekek melegséggel, szeretettel töltötték meg a templomot. A koncertet a rendezők szerint ez a koncert önfeledt éneklés és látogatás különböző magyar dallamcsaládoknál, elsősorban a Felvidék népeinél, betekintés a régi zene századaiba és egyházi énekeinkbe. A fellépők nemcsak előadói voltak az énekeknek, hanem mintegy újrateremtői is. Szvorák Katalin nem először járt Szatmárnémetiben, elmondta, nagyon szereti ezt a várost, és mindig szívesen tesz eleget a meghívásnak. Itt sokkal nagyobb értéke van a dalnak — különösen a népdalnak —, az emberek jobban átérzik, értékelik azt.

Botos István