Belföld

A büntetőjog módosítása azoknak is kedvez, akik ezután követnek el hivatali visszaélést

2017.02.02 - 08:19

A büntetőjogot módosító sürgősségi kormányrendelet nem csak azoknak kedvez, akik eddig követtek el hivatali visszaélést, hanem azoknak is, akik ezután fognak - állapítja meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közleménye.

'A kormányrendelet előírásai azoknak kedveznek, akik ezután fogják elkövetni a korrupciónak minősülő hivatali visszaélés bűncselekményét, és hasznot húznak a jogszabályból azok is, akik már elkövették ezt a bűncselekményt. Ha életbe lép a rendelet, bármilyen rövid időre is, a kedvezőbb jog elve alapján azok is élhetnek vele, akik ellen már kivizsgálás folyik, vagy vádat emeltek ellenük' — mutat rá az AGERPRES hírügynökségnek küldött, a büntető törvénykönyv módosításainak kockázatait elemző dokumentum.

 

Az idézett forrás szerint mivel a sürgősségi kormányrendelet kivonja a szolgálati visszaélést a bűncselekmények köréből, a DNA-nak 2.151 bűnügyi eljárást kell megszüntetnie, egy részüket pedig lezárják.

 

A DNA rámutat, a legnagyobb hatása a 200.000 lejben megállapított kárhatárnak lesz — ez alatt nem számít bűncselekménynek a hivatali visszaélés. Ezt a küszöböt tetszőlegesen állapították meg, bárminemű indoklás nélkül, ezért felmerülhet annak a lehetősége, hogy ez a rendelkezés bizonyos személyeknek hivatott kedvezni — mutat rá a vádhatóság, hangsúlyozva, hogy ugyanígy visszavetheti majd a korrupcióellenes küzdelmet az elévülési határidő öt évre való csökkenése is.

 

A DNA rámutat még, hogy a hivatali visszaélésre vonatkozó előírás, amely szerint 'az (1) és (2) bekezdés nem vonatkozik jogszabályok kibocsátására, jóváhagyására vagy elfogadására', mentesíti a felelősség alól a magas rangú közhivatalnokokat, akik kibocsáthatnak, jóváhagyhatnak vagy elfogadhatnak jogszabályokat.

 

'Eszerint egy jogszabály bármekkora kárt okozhat, kidolgozóit nem lehet felelősségre vonni' — magyarázza a közlemény.

AGERPRES / (RO — szerző: George ONEA, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU; HU — szerkesztő: ERDÉLY András)