Belföld

A brassóiaké lett a fellegvár

2023.05.25 - 09:29
A brassói fellegvárnak a román állam köztulajdonából az erdélyi város köztulajdonába való átadásáról döntött szerdai ülésén a bukaresti kormány – közölte szerdán Allen Coliban brassói polgármester.

„Brassó fellegvára a brassóiaké” – fogalmazott közösségi oldalán Allen Coliban brassói polgármester, hozzátéve, hogy a siker a város lakosságának köszönhető. A kormány honlapján közzétett kormányhatározat-tervezet szerint az állam átengedi a történelmi erődítményt a helyi önkormányzatnak. A döntés a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után 60 nappal lép érvénybe. Arra is kitér, hogy az önkormányzatnak be kell kapcsolnia a turisztikai körforgásba a város felé magasodó műemléképületet.

A brassói fellegvár tulajdonjoga körül év elején alakult ki vita a város vezetése és a bukaresti kormánytagok között, miután a kabinet a belügyi vagy az oktatási tárcának akarta felkínálni a bírósági döntés nyomán a pénzügyminisztériumhoz került erődítményt. Az erről szóló határozattervezetet márciusban a kabinet napirendjére tűzték, de a város vezetésének és a lakosságnak a nyomására visszavonták. Adrian Câciu pénzügyminiszter utána úgy nyilatkozott: kész tárgyalni a brassói önkormányzattal az erődítmény átadásáról.

hirek/2023/majus/2-12.jpg

A Brassó fölé magasodó erődítményről február közepén mondott le eddigi tulajdonosa, az Aro Palace Rt. szálloda- és vendéglátóipari vállalat a Bukaresti Értéktőzsdéhez eljuttatott közleményben. A cég az 1990-es években, mindmáig  tisztázatlan körülmények között és ingyen jutott hozzá az értékes műemléképülethez, és azután volt kénytelen megválni tőle, hogy többéves pereskedés után a legfelsőbb bíróság végre kimondta: az ingatlan az állam tulajdona és a pénzügyi tárcához kerül.

A brassói önkormányzat nyomatékosan jelezte, hogy igényt tart az impozáns épületegyüttesre, amelyet a közösség érdekében, kulturális és turisztikai célokra hasznosítana.

A Márton-hegyen álló fellegvárat 1554-57-ben építették, majd egy tűzvész után 1618-ban újjáépítették. Az erdős Fellegvár-hegy tetején áll, sétányokon közelíthető meg. A kommunizmusban a Securitate börtönként, majd levéltári lerakatként használta, utána középkori étterem és fegyverkiállítás működött benne.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!