Nagykároly

A börvelyiek nyerték a bibliavetélkedőt

2016.11.09 - 08:45

Ifjúsági bibliavetélkedő helyszíne volt a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség gyülekezeti terme. A szombati versenyre négy csapat nevezett be. A vetélkedőt a börvelyiek nyerték.

 

Ifjúsági bibliavetélkedőre került sor a Nagykárolyi Református Egyházmegye rendezésében, melynek a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházkerület gyülekezeti terme volt a helyszíne. A bibliavetélkedő témája a „Hitünk hősei” témakör alapján lett összeállítva.

A szombaton 10 órára meghirdetett vetélkedő rövid áhítattal kezdődött, melyet Nagy Róbert András lelkipásztor tartott Ézsaiás könyvéből származó, kapcsolódó igerészlet alapján. Igehirdetésében a megfelelni akarás terhe miatt szenvedő életek aggodalmára és félelmére adott csodálatos isteni biztatást hangsúlyozta ki, mely a kétszeresen elhangzó „ne félj!” felkiáltással, az isteni megoldás keretében némítja el félelmeinket.

Nt. Tolnay István esperesi és házigazdai minőségében köszöntötte az érkezett csapatokat és azok kísérőit, és Isten áldását kérte a vetélkedő csapatokra. Ugyanakkor biztatta is a csapatokat, hogy tudásuk legjava alapján álljanak helyt ezen a megmérettetésen.

Négy csapat mérte össze tudását az idei bibliaismereti vetélkedőn: a Börvelyből és Dobráról érkezettek mellett még két csapat jött Magyarcsaholyból is. A csapatoknak 40 kérdésre kellett válaszolniuk a rendelkezésükre álló egy óra alatt. A helyesen adott válaszok alapján összesen 67 pontot lehetett összegyűjteni csapatonként. Míg a kísérők elkészültek a dolgozatok javításával, addig az ifjakat az egyházmegye jóvoltából pizzával és üdítővel vendégelték meg. Ezután sor került az eredményhirdetésre: első lett Börvely, második Dobra, harmadik Magyarcsaholy 1., negyedik Magyarcsaholy 2. Az eredmények alapján a börvelyi csapat nyerte el a jogot arra, hogy jövő szombaton képviselje az egyházmegyét a bibliaismereti vetélkedő Nagykágyán megrendezésre kerülő egyházkerületi szakaszán. A vetélkedő záróakkordjaként Nagy Róbert András lelkipásztor köszönetet mondott Tolnay István esperes úrnak a vendéglátásért, valamint megköszönte a részt vevő csapatoknak, hogy az idei vetélkedőre is időt, energiát fordítottak a felkészülés során és vállalták a megmérettetést. Ugyanakkor köszönet illeti a felkészítőket is, Isten áldása legyen áldozatos munkájukon!