Vidék

A boldogság és a hit összetartozik

2014.08.16 - 08:20

Kicsinek bizonyult a kökényesdi görögkatolikus Gyümölcsoltó Boldogasszony kápolna-templom és annak udvara tegnap: több száz hívő gyűlt össze a Mária-napi búcsúra azon a helyen, ahol 3 alkalommal is láttak Szűz Mária-jelenést. A búcsú körmenettel zárult.

 

Régiónkban az egyik legismertebb búcsújáró hely a kökényesdi görögkatolikus kápolna, hiszen itt több alkalommal is Szűz Mária-jelenést láttak a hagyomány szerint. Az idősebbek elbeszélése alapján szalmán aludtak a környékbeli kárpátaljai és magyarországi falvakból érkezettek, óriási tömeg gyűlt össze és töltött el több napot is a jelenések helyén épített egykori fakápolna körül búcsúünnepek alkalmával. Ft. Harangozó József főesperes, parókus — felemlegetve a régi búcsúkat és a régi fakápolnát, amelyet ő kellett lebontasson a kommunista rendszer idején, akkor még nem is remélve, hogy valaha új épülhet helyette — örömmel adta tudtul, hogy az égi édesanya gondoskodásának köszönhetően a kápolnatemplomot idén nyáron kifestették. A kápolna külön ékessége az a csodálatos Szűz Mária kép is, amely Ukrajnából került Kökényesdre. Maga a festmény története sem mindennapi, hiszen az az ukrajnai fatemplom, amelyet valaha díszített, teljesen leégett, csak ez a kép maradt meg sértetlenül.

A Harangozó József főesperes-parókus által főcelebrált és Ft. Hriczu Ferenc lázári tb. esperes, Szemák Miklós csedregi parókus, Kudla György sárközújlaki parókus, illetve Radu Hutton gombási parókus által kocelebrált Szent Liturgián a község szülötte, Ft. Szmutku Róbert nagybányai római katolikus plébános mondott szentbeszédet — hiszen a kápolna ökumenikus, s a vidékre jellemző ökuménia jegyében az ünnepségen részt vett id. Fodor Lajos halmi református lelkész is.

Szmutku Róbert szentbeszéde alapjául Márta és Mária történetét választotta: Jézus utolsó igehirdető körútján, mielőtt Jeruzsálembe látogatott volna, Betániába ment, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt a házába. Volt neki egy Mária nevű testvére, aki Jézus lábainál ülve hallgatta beszédét. Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és méltatlankodva ezt mondta: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott? Mondd néki, hogy segítsen nekem! Jézus azt felelte: Márta, Márta, szorgalmas vagy és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, mely el nem vétetik tőle — azaz inkább boldogok azok, akik Isten igéjét hallgatják, megtartják és hisznek benne. „Boldog vagy, mert hittél! Valahányszor Mária kegyelmére zarándokolunk, érezzük, hogy hazajöttünk, hiszen az ember ott van otthon, ahol édesanyja van. És csak az tud nekünk boldogságot adni, aki maga is boldog. Mária élete az után lett boldog, miután elfogadva Isten akaratát beengedte Jézust az életébe. Mindannyian boldogságra vágyunk, de vajon jó helyen keressük-e? A boldogság és a hit összetartozik. Máriát a hite tette boldoggá, és ezt a boldogságot meg akarja osztani velünk, gyermekeivel. Reánk, magyarokra különös szeretettel tekint, miután István király felajánlotta, kegyelmére bízta országát és népét. És a Nagyboldogasszony segített bennünket évszázadokon át! Ezért építettek tiszteletére templomot az őseink, vésték arcképét pénzérmékre, kötöttek olvasót az eke szarvára.”

Mária hite arra tanít: igent mondani Istenre és az Ő terveire, hiszen mindenkinek komoly feladatot szánt az életben; igent mondani embertársainkra, anélkül, hogy elítélnénk őket, hiszen sokszor csak a felszínt látjuk és ostobán ítélkezünk; igent mondani a nehézségekre és fájdalmakra. Mária hite kiállta a próbákat, a csalódásokat, a nehézségeket és egyetlen gyermeke halála miatti fájdalmát. „Ott állt a kereszt alatt és tudta, hogy Isten megerősíti — ebben a hitben kell élnünk nekünk is, hiszen hit nélkül nem is érdemes élni.”

A búcsú körmenettel, olajkenéssel (mirodálással) és szeretetvendégséggel zárult.

Szabó Kinga Mária