A tárcavezető emlékeztetett, hogy az eddigi hatályos jogszabályok szerint a garanciaalap csak a csőd megállapítása után rendezhette volna ezeket. Dan Vîlceanu elmondta, a kormány azért módosította a garancialap működéséről szóló törvényt, hogy a fizetésképtelenné nyilvánított biztosítótársaságok ügyfeleinek oltalmat nyújtson.
A pénzügyminiszter közölte azt is, hogy a szerdán módosított törvény szerint a garancialap által kifizethető összegek felső határa ezentúl nem ügyfelenként, hanem biztosítási kötvényenként értendő. Így a több biztosítással rendelkező ügyfeleket kötvényenként kártalaníthatják a felső összeghatárig, amelyet szintén módosított a kormány, 450 ezer lejről 500 ezer lejre.
AGERPRES