Barlangistálló, jászol, szalma, szamár, ökör és pásztorok. Mária, József és a Kisded. Angyalok és az üstökös csillag. Három királyok és sok más kellék, amely az első betlehemi jelenetre emlékeztet. 

De honnan is ered a ma is — igaz, otthonokban már szinte alig, templomokban, tereken, intézményekben annál inkább —  élő szokás? Több mint nyolcszáz évre tekint vissza. S hogy mi is történt 1223 karácsonyán, egy Greccio nevű itáliai városkában? „Assisi Szent Ferenc az ünnep fényének emelésére megkérte egy barátját, hogy elevenítsék fel a szent éjszaka eseményeit. Berendeztek egy barlangot, szalmával kibélelt jászlat készítettek, ökröt és szamarat hoztak és megkértek néhány pásztort, hogy vegyenek részt az alkalmi színjátékban. Szent Ferenc célja az volt, hogy a berendezett betlehemi istálló segítse az embereket, hogy jobban át tudják élni a karácsony valós eseményeit. A betlehemes annyira jól sikerült, hogy a legenda szerint egy messze földről érkezett zarándok Szent Ferenc beszéde után azt észlelte, hogy a jászolba fektetett kisbaba megelevenedik, és Jézus valóban jelen van az ünneplő sokaság körében. A betlehem állítása azóta lett hagyomány, és minden karácsonykor segít, hogy a lelkünkben is helyet készíthessünk a születendő Istengyermeknek” – olvasható a ferences rendiek krónikájában.

Ha megállunk egy-egy betlehem előtt, érdemes elgondolkodni, vajon az ünnep előkészületét jól teljesítettük-e? Vajon milyen szerepet töltünk be a születéstörténetben, kik lehetnénk mi a betlehemi figurák közül? Talán elég, ha csupán a barlangistállóra figyelünk, amely kisded képében befogadta a világ világosságát, és feltehetjük a kérdést, vajon a mi szívünkben talált-e helyet a Kisded? Számba véve a betlehemi jelkép szereplőit, átérezve küldetésük fontosságát és szakrális üzenetét megtalálhatja ki-ki a szerepét, amely az adventi időben segített rendezettséget varázsolni az életünkben.