Fleisz Kinga pszichológus vasárnap a Pettyéni Református Egyházközség gyülekezeti termében folytatta előadás-sorozatát. Ez alkalommal a betegség elfogadása és annak kezelése volt a téma.
Genda Szabolcs helyi református lelkipásztor Lukács evangéliumának a 17. fejezetét választotta igehirdetése alapjául, amelyben az a történet van leírva, hogyan gyógyította meg Jézus a tíz bélpoklost. A lelkipásztor négy fő gondolatra hívta fel hallgatói figyelmét. Az első gondolat, hogy az Úr Krisztus tudja, mi a fájdalom, tudja, hogy mi a testi-lelki gyötrelem. A második gondolat, hogy Jézus meggyógyítja a szenvedőt. A harmadik az, hogy Krisztus megbocsátja a bűnt. A negyedik pedig az, hogy ha a beteg nem kapja meg a gyógyulás ajándékát, akkor a megpróbáltatások értelmét kell megtalálja.
Fleisz Kinga pszichológiai szemszögből közelítette meg a betegség kérdését. Sokáig úgy tudták az emberek, hogy a betegség független a lélektől, azaz a betegség a testre vonatkozik. Ma már köztudott, hogy az ember a jellemvonásainak a függvényében betegszik meg. Annak függvényében, ahogy élünk, ahogy a világunk fel van építve, saját és az egész világra érvényes törvények szerint. Megvan a törvénye annak is, hogy jól éljünk, hogy szeressünk és minket szeressenek. Amíg az egyén rájön arra, hogy helytelenül él, nagyon sok külső és belső seb éri, de van lehetőség ezeknek a sebeknek a begyógyítására. Ha leállítjuk a hatásokat, a megsebződést, megáll a betegség súlyosbodása, elkezdődhet az addig keletkezett sebek rehabilitálása. Mindent meg tudunk változtatni, ha úgy élünk, ahogy a szabályok megkövetelik. Minden a jellemünkön múlik, és minden cselekedetet az érzések határoznak meg. Minden ember huszonegytől harmincöt éves koráig egy fejlődési szakaszon megy át. Eddig a korig az ember sokat foglalkozik a személyiségével, aki pedig abbahagyja ezt a személyiségfejlődést, elkezd visszafejlődni, ami nem jár pozitív következményekkel. A legtöbb problémát az ember okozza saját magának. Tudja, hogy nem él helyes életet, de nem hajlandó változtatni. Ezért fontos minden ember számára a hit. Aki hisz valamiben, az a legtöbbször eléri céljait, ha úgy él, ahogy észszerű élni. A legtöbb betegséget lehet gyógyítani, de csak akkor, ha elfogadjuk annak a létezését. Az embernek van egy átalakító funkciója. Azt, ami rosszul működik, át kell alakítani hasznos energiává. Az előadó beszélt a placebohatásról, valamint azokról a lehetőségekről, amelyek segítenek a gyógyításban. Tudni kell, hogy a test és a lélek elválaszthatatlan, a legtöbb betegség lelki okokra vezethető vissza, kezelése is akkor eredményes, ha előbb a lelket próbáljuk meggyógyítani — mutatott rá Fleisz Kinga.