Szatmárnémeti

A betegeknek is nehéz volt

A tuberkulózisszűrés gyors, fájdalommentes, és csak pár lépésből áll / Fotó: zaol.hu
2021.04.07 - 18:00

A hivatalos nyilvántartások szerint csökkent a regisztrált tébécés betegek száma, de ez sajnos nem a valós helyzetet tükrözi: a csökkenés főként a pandémiának tudható be, a megszorításokkal és szociális távolságtartással, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való nehezebb hozzáféréssel kevesebben jutottak el szakemberhez, de sokan voltak olyanok is, akik az esetleges megfertőződéstől való félelmükben nem kértek segítséget — közölte dr. Ioan Sergiu, a szatmári tüdőkórház igazgatója, a Tuberkulózis Elleni Országos Program Szatmár megyei vezetője.

2020-ban jóval kevesebb beteg esetében végeztek tüdőszűrést, mint 2019-ben: tavaly 3083 pácienst vizsgáltak meg, míg egy évvel korábban 3985 szatmári jutott el a tüdőgyógyászokhoz. Idén viszont már 795 lakos vett részt tébécészűrésen a szatmárnémeti kórházban — tudtuk meg a szakembertől. Tavaly 169 beteget részesítettek kezelésben a szatmári intézményben, közülük 11 személynek multidrogrezisztens, azaz az antibiotikumoknak ellenálló tébécéje van. 2020-ban ugyanakkor 97-tel kevesebb új tébécés beteget vettek nyilvántartásba, mint 2019-ben, összesen 88-at.

„Az előző esztendő számos akadályt gördített a szatmárnémeti tüdőkórház munkaközössége elé, ami a tuberkulózisos esetek féken tartását, kezelését illeti. Restrukturálni kellett az intézményt, két helyszínen, Szatmárnémetiben és Bikszádon 59 ágyat kellett összevonni úgy, hogy mindössze 20 ágy álljon a tébécés betegek rendelkezésére a megyeközpontban. A bikszádi tüdőgondozót át kellett alakítani COVID-19-betegeket ellátó intézménnyé, a járóbeteg-gondozó orvosait pedig át kellett irányítsuk a kórházba, valamint a közegészségügyi igazgatóság is átvett egészségügyi asszisztenseket” — sorolta dr. Ioan Sergiu.
A járvány miatt sokkal nehezebb volt megszervezni a járóbeteg-rendelők működését, a konzultációk beütemezését, ráadásul a járványügyi ankétokat sem tudták elvégezni, mivel a hatályos rendelkezések alapján tilos a terepmunka, a kiszállás — tette hozzá a tüdőgyógyász.

Az idei évben az egészségügyi intézmény az aktív tuberkulózisos esetek felderítésének növelését tervezi, hogy minél többen részesülhessenek megfelelő kezelésben és tanácsadásban. A szakemberek azon lesznek, hogy a tuberkulózisos betegek ne hagyják félbe a kezelést, hiszen az elengedhetetlen a gyógyuláshoz és ahhoz, hogy a betegségük ne váljon a gyógyszerekre ellenállóvá, de civil szervezetekkel is szeretnének még jobb együttműködést kialakítani, hiszen ezek rengeteget tehetnek a hátrányos társadalmi helyzetű tébécés betegek gyógyulásáért, azért, hogy ne hagyják abba a kezelést.

Étkezési támogatás a tébécéseknek

Amint arról korábban lapunk hasábjain is olvashattak, a tuberkulózissal diagnosztizált és ambulánsan kezelt betegek első alkalommal kaphatnak ettől az évtől havi étkezési támogatást az Egészségügyi Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium közös rendelete alapján. A tüdőkórház menedzsere és a tébécé elleni országos program szatmári vezetője kihangsúlyozta, hogy külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy a kezelt tébécés betegek utalványprogramját az előírásoknak megfelelően végrehajtsák a megyében.

A tuberkulózisról szóló törvény pénzügyi támogatással jár, legfeljebb napi 16 lejt kapnak élelmiszerre a felnőttek és napi 15 lejt a gyermekek a járóbeteg-kezelés során, amely a legtöbb esetben nem haladja meg a 6 hónapot, de rendkívül súlyos esetekben elérheti a 18 vagy 24 hónapot. Ennek a juttatásnak az a fő szerepe, hogy a beteg betartsa a kezelést, rendszeresen részt vegyen a járóbeteg-rendelésen, szedje a gyógyszereit, így jó eséllyel minimálisra csökken a kezelés megszakításának vagy abbahagyásának esélye, a páciens pedig meggyógyulva folytathatja korábbi, már megszokott, normális életét.

Az élelmiszer-támogatást a megyei szociális és kifizetési ügynökség fizeti ki a betegeknek, kérésre, miután a tuberkulózissal diagnosztizált személyt regisztrálják a lakóhelye szerinti tüdőgondozóban. A páciens kezelőorvosa havonta fogja tájékoztatni a közegészségügyi igazgatóságot a kezelése menetéről, arról, hogy a terápiás rendnek megfelelően zajlott-e, illetve ha kihagyás, a kezelés befejezése vagy elhalálozás történt.

Tébécészűrő busz érkezik

Tuberkulózisszűrési karavánt indított az Egészségügyi Minisztérium, amelynek keretében több mint 75 ezer romániai lakoshoz szeretnének eljutni az ország minden régiójában. Szatmár megyébe is begördül a tervek szerint a szűrőbusz — közölte dr. Ioan Sergiu. Egyelőre nem tudják pontosan a szűrések időpontját, de az igazgató szerint valószínűleg májusban érkezik megyénkbe a busz.

A szűrővizsgálat gyors lesz, csak pár lépésből áll: először elbeszélgetnek a lakosokkal a szakemberek, megvizsgálják őket, majd tüdőröntgent készítenek, amelynek adatai a telemedicina-rendszernek köszönhetően abban a pillanatban befutnak tüdőgyógyászokhoz. Azon személyek esetében, akiknél felmerül a tuberkulózis gyanúja, mintát vesznek bakteriológiai vizsgálathoz is. A mobil egység ugyanis rendelkezik egy modern, automatizált diagnosztikai eszközzel, amelyik kimutatja, ha a tbc kórokozója, a Mycobacterium tuberculosis jelen van, és azt is megmutatja, ha valamilyen, a tébécé gyógyítására használt antibiotikumra rezisztens fajta.

Bumbuluţ Krisztina

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szatmári áldozata is van az influenzának

Szatmári áldozatot is követelt az influenza-szezon: a megyei közegészségügyi igazgatóság közlése szerint, az elmúlt héten egy, a 15–49 év közötti korcsoportba tartozó szatmári belehalt a vírusfertőzés okozta szövődményekbe.
Szatmár megye

Növekszik a megbetegedések száma

Ha enyhén is, de növekedett a felső légúti megbetegedéssel, influenzával, COVID-19 megbetegedéssel, tüdőgyulladással küszködő Szatmár megyei lakosok száma – derül ki a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság portálunkhoz eljuttatott adataiból.
Szatmár megye

Sok a beteg gyerek Szatmár megyében

Egyre több az influenzás, tüdőgyulladásos beteg Szatmár megyében. Egy hét alatt megkétszereződött a hivatalosan nyilvántartásba vett felső légúti megbetegedésben szenvedők száma – közölte portálunkkal a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság.