Dr. Raţ Erzsébettel, a Nagykárolyi Városi Kórház menedzserével az általa vezetett intézményről, az egészségügy visszatérő problémáiról, a hiányos kórházi felszereltségről, valamint a kórház által nyújtott kezelési-gyógyítási lehetőségekről beszélgettünk.

Miközben évente közel kétezer orvos távozik az országból a nem megfelelő munkakörülmények, gyenge fizetések miatt, az egészségügyi miniszter azzal kívánja itthon tartani a szakembereket, hogy magasabb javadalmazást ígér, de megtiltaná a magánrendelők működtetését az állami kórházakban dolgozóknak. A tárcavezető ugyanakkor a betegeket azzal kecsegteti, hogy ezentúl nem kell külföldre menniük bizonyos bonyolult kezelések, beavatkozások miatt, mert a létesítendő regionális kórházi központokban mindent megoldanak. Hogyan látja mindezt dr. Raţ Erzsébet, a Nagykárolyi Városi Kórház menedzsere? — erről is szó esik alábbi beszélgetésünkben.

— Kérem, mondjon néhány szót magáról.

— Nagykárolyban születtem, itt jártam iskolába, itt érettségiztem, az orvosi egyetemet Temesváron végeztem, 1980-ban kaptam meg az orvosi diplomámat, voltam orvos falun, a sürgősségin és a mentőállomáson, 1996-tól a Szatmár Megyei Egészségügyi Igazgatóság inspektora voltam. 2008-ban elindult az egészségügyi reform, melynek kidolgozásában és végrehajtásában is részt vettem, és igyekszem részt venni a jövőben is. 2011. január 1-jétől vagyok a Nagykárolyi Kórház menedzsere.

— Mit kell tudni a Nagykárolyi Városi Kórházról?

— A Nagykárolyi Városi Kórház az 1960-as években jött létre egy akkori központi határozat alapján. Akkor több épületben működtek az osztályok: sebészet, belgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat, gyermekosztály és volt egy sürgősségi osztály. Az új kórházépületet 1991-ben kezdték el építeni az egészségügyi szaktárca döntése alapján, a pénzügyminisztérium jóváhagyta a finanszírozást, az épületet 2009-ben adták át a jelenlegi formájában. Jelenleg itt működik minden osztály, kivétel a pszichiátria, ami a mezőteremi úton van huszonöt ággyal és udvarral. Van még a városban egy poliklinika, ami az 1970-es években épült, 2011-ben megkapta a szükséges anyagi támogatást a felújításra, ami 2012-ben fejeződött be. Nemcsak az épületet, hanem a hálózati rendszert is modernizálták, több kabinet vár szakorvosra.

Orvoshiány

— Milyen orvosokra és középkáderekre lenne szükség Nagykárolyban?

— A kórháznak van szerződése szakorvosokkal, vannak, akik egész normában, vannak akik csak félnormában rendelnek, urológusra lenne szükség, allergológusra, de egyelőre nem találunk ilyen végzettségű szakembereket, akik hajlandóak lennének Nagykárolyban dolgozni. Szükség lenne még több orvosra azokon az osztályokon, amelyeken sok a beteg, ilyen a szívosztály, az idegosztály, röntgenosztály, sürgősségi osztály. Ezeken az osztályokon csak egy-egy orvos van jelenleg, ami kevés, hiszen Nagykároly mellett ide tartoznak a környékbeli falvak is, de Bihar megyéből is érkeznek betegek, mert Nagykároly közelebb van bizonyos falvakhoz, mint Érmihályfalva. Mondhatom, hogy közel hatvanezer személy számára biztosítunk orvosi ellátást.

Speciális

— Vannak olyan esetek, amikor a nagykárolyi kórházban nem tudnak ellátni egy beteget, ezért Szatmárnémetibe vagy más városba kell szállítani az illető pácienst?

— Az Egészségügyi Minisztérium a nagykárolyi kórházat olyan kategóriába sorolta, hogy bármilyen belgyógyászati, sebészeti, szülész-nőgyógyászati, gyermekszakorvosi ellátást és kezelést el tudjon végezni. El kell tudja végezni a laboratóriumi vizsgálatokat, a röntgenvizsgálatokat is. Azokat a súlyosabb betegeket, akik speciális kezelésekre szorulnak, kötelességünk a Szatmár Megyei Kórházba szállítani, az is megtörténhet, hogy egyes betegeket onnan is tovább szállítanak Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Bukarestbe, a betegségtől függően. Mi direkt módon együttműködünk a megyei kórházzal. Nekünk az a feladatunk, hogy egy bizonyos szintig biztosítsuk az orvosi ellátást, amennyiben a betegnek olyan kezelésre vagy beavatkozásra van szüksége, amit csak az intenzív osztályon tudnak elvégezni, akkor Szatmárnémetibe szállítják. Arra is van és lehet példa, hogy egyes betegek olyan kezelést igényelnek, amit Szatmár megyében nem lehet elvégezni, akkor Nagybányára, Kolozsvárra vagy még tovább küldik őket.

Több forrás

— Milyen költségvetéssel gazdálkodik a kórház menedzsmentje, honnan származik a finanszírozás, és mennyire elegendő az?

— A kórház költségvetése több forrásból jön össze. A fő pénzforrás az egészségügyi biztosító, az épületfenntartás a városi tanács feladata, és kapunk még pénzt a szaktárcától egészségügyi programokon keresztül. A városi tanács finanszírozta például a poliklinika felújítását. A kórháznak vannak saját bevételei is, amelyek azokból a szolgáltatásokból származnak, amiért fizetni kell: bizonylatok kiadása, laboratóriumi analízisek stb. A látogatóknak eddig sem kellett fizetni, most sem kell. Az ötlejes vizitdíjat be kell vezessük, mert azt a szaktárca megköveteli. Nem lesz sok olyan beteg, aki beleesik abba a kategóriába, akinek fizetni kell, ebből nem lesz sok jövedelme a kórháznak. Azért döntöttünk az öt lej mellett, mert Nagykároly környékén nagyon sok idős és kisjövedelmű lakos van, akik számára megterhelő lenne egy nagyobb összeg. Egy olyan térségben élünk, ami nem igazán fejlett, az emberek nagy része kevés jövedelemmel rendelkezik, számukra az az öt lej is sokat számít.

— Szó van arról is, hogy csökkenteni kell a kórházi ágyak számát. Mennyire érinti ez a nagykárolyi kórházat?

— Kétszázharmincnégy ágy van jóváhagyva, nem használjuk mindet, és nem is kötöttünk ennyi ágyra szerződést az Egészségbiztosítási Pénztárral. Ebben az évben a biztosítóval megkötött szerződés alapján százkilencvennégy ágyra kértünk támogatást. Személyzet nélkül nem lehet dolgozni, hiába van ott a beteg az ágyban, ha nincs, ki ellássa.

Miniszteri javaslat

— Eugen Nicolăescu egészségügy-miniszter egy televíziós nyilatkozatában arról beszélt, hogy megtiltja a magánrendelők működtetését az állami kórházakban dolgozóknak. Mennyire javítana ez az egészségügy helyzetén?

— Ismerem az egészségügy-miniszter véleményét, én ezt úgy értelmezem, hogy az orvosok három lehetőség közül választhatnak. Dolgozik egy állami egészségügyi intézményben: kórház, klinika, egészségügyi központ stb., és ezen belül végez magánrendelést. Vagy: dolgozik az előbb felsorolt intézmények valamelyikében, és emellett máshol magánrendelőt is működtet. A miniszter példákat adott arra, hogy a magánrendelőket fenntartó orvosok nem tartják be a munkaprogramot a kórházban. Nem mondja a miniszter, hogy a kettő kizárja egymást. Megtárgyalja az orvosi kamarákkal, hogy találjanak megoldást arra, hogy az orvosok több forrásból is jövedelemhez jussanak, mert a kórházi orvosok fizetése nagyon alacsony. Elképzelhető az is, hogy a kórházon belül működtethetnek az orvosok magánrendelőt, hogy azok a betegek, akik ott kérik az orvosi ellátást, megkapják azt. Beszélnek a témáról, de még nincs szó arról, hogy az orvosoknak választaniuk kell a kórház és a magánpraxis között. Az orvosok szerint megoldás lenne, ha nem közalkalmazottként fizetnék őket, hanem szerződés alapján.

Költségvetés

— A Nagykárolyi Városi Kórház számára elegendő a számára biztosított költségvetés?

— 2010-ben, amikor az egészségügy-miniszter a Világbank kérésére bevezette, hogy hetven százalékban a kórházak az országos költségvetésből kapják a finanszírozást, melynek összege előre meg volt határozva, a nagykárolyi kórház igyekezett beilleszkedni ebbe a költségvetési alapba, megpróbálta úgy beosztani a kapott összeget, hogy ne legyen tartozása. Valóban kevés pénz marad más kiadásokra. Mi, amikor elkülönítjük a fizetéseket, a megmaradt pénz hatvan százalék, amit fogyóeszközökre, gyógyszerekre és a betegellátásban szükséges dolgok beszerzésére fordítunk. Sok pénz megy el a laboratóriumoknak és a műszerek karbantartására. Egyre többet költünk a víz-, gáz- és villanyszámlák kifizetésére. Minden megdrágult, ez a drágulás a kórházakra is kihat. Májusban leállítjuk a fűtést, az így megspórolt pénzt az orvosi eszközök javítására fogjuk költeni. Két év menedzseri tapasztalat után elmondhatom, hogy nagyon fontos, milyen szerződést kötünk a gyógyszereket és a kezelésekhez szükséges anyagokat forgalmazó cégekkel, szállítókkal. A gyógyerekből bármennyit rendelünk, sohasem elegendők.

Élelmezés

— Sokszor elhangzik az is, hogy a kórházakban nem megfelelő az élelem, otthonról kell vinni az ennivalót.

— A kórháznak saját konyhája van, minimális személyzettel, akik olyan ételeket készítenek, amelyekben megvan a szükséges kalória. Mennyiségileg nem mindenkinek elegendő, de naponta biztosított. Az otthonról hozott ennivaló néha nem használ a betegnek, mert a családtagok mindig a legjobbat igyekeznek vinni, nem pedig azt, amire a betegnek szüksége van, ami nem árt neki. Én azt mondom, hogy minden beteg kap annyi ennivalót, amennyire szüksége van.

— Az utóbbi években elég kevés az önkéntes véradó. Előfordul, hogy műtéteknél felmerül a vérhiány?

— A vért a szatmárnémeti Vérközponttól kapjuk. Szerencsére kevés olyan betegünk van, akinek vért kell adni. Azoknak a betegeknek, akiknek a műtét során elveszített vért kell pótolni, tudunk vért biztosítani. Akkor adódnak nehézségek, ha nem gyakori vértípusra van szükség, például AB IV, vagy RH negatív. Ilyen esetekben a Vérközponthoz folyamodunk. Két éve — amióta én menedzser vagyok — nem fordult elő, hogy nem tudtunk megoldani valamilyen problémát.

Divat, megszokás

— Egyre többen vannak azok, akik külföldön kezeltetik magukat, sőt, nagyon sokan szülni is Magyarországra mennek át. Mi ennek az oka? Nem bíznak az itteni orvosi ellátásban?

— Ezt nevezhetném divatnak, de sok oka lehet. Tény az, hogy nálunk a kórházak nem mindig kapják meg a szükséges anyagi támogatást. Vannak kormányok, amelyek több, vannak, amelyek kevesebb pénzt juttatnak az egészségügynek. Az 1990-es években nagyon elhanyagolták az egészségügyet. Közben észrevettük, hogy nem tartottunk lépést más európai — többnyire kelet-európai — országokkal, amelyekben megtörténtek a szükséges fejlesztések. Nálunk még mindig hiányoznak a kórházakból azok a műszerek, amelyek fejlettebb országokban az orvosi rendelőkben is ott vannak. Az 1990-es években sokan amiatt kezeltették magukat Magyarországon, mert ott ingyenes volt számukra az orvosi ellátás. Romániában nagyon jó szakorvosok vannak, de nem rendelkeznek a szükséges feltételekkel és orvosi eszközökkel. Vannak, akik azért mennek külföldre, mert úgy gondolják, hamarabb eljutnak Nyíregyházára vagy Debrecenbe, mint Marosvásárhelyre vagy Bukarestbe. Azok száma sem kevés, akik külföldön dolgoztak, ott kaptak orvosi ellátást, kapcsolatokat teremtettek, és most oda járnak vissza. Sokan úgy gondolkoznak, hogy innen elmentek a jó orvosok, nekik pedig utánuk kell menni kezelésre. Azokat viszont egyáltalán nem értem, akik Magyarországra mennek szülni. Régebben azért mentek, hogy a gyerek magyar állampolgár legyen, ma már bárki lehet kettős állampolgár.

Korszerűtlen műszerek

— Sokan a felszereléshiányra hivatkoznak, ami beismert tény a hazai kórházakban, régi és korszerűtlen eszközök állnak az orvosok rendelkezésére.

— Nekünk nagyon sok, komoly tudással és tapasztalattal rendelkező orvosunk van, akik képesek megtenni ugyanazt, mint a külföldi orvosok, de az emberek, amikor látják külföldön a jobb felszereltségeket, azt hiszik, azokkal hatékonyabb a kezelés. Gyakran ez így van. Mi nem tehetjük meg, hogy modernebb eszközökre cseréljük a régebbi, külföldön már kevésbé használt eszközeinket. Külföldön, amikor egy műszer elromlik, nem javítják meg, hanem kicserélik újra. Mi évekig, évtizedekig használunk egy gépet, azt javítgatjuk, később rájövünk, hogy ez hosszú távon ráfizetés, mert a javítások is belekerülnek annyiba, mint egy új gép. A probléma az, hogy ha új műszert vásárolunk, azt egyszerre kell kifizetni, a javításokra pedig időnként kell költeni. Én, személy szerint, nem tudom, mire gondol az az ember, aki mindenáron külföldön akarta gyógyíttatni magát. Lehet, megvannak a kapcsolatai, lehet, olyan helyzetben van, hogy a kétségbeesés vezérli, az is lehet, hogy van pénze, és megengedheti magának. Én úgy érzem, hogy az itteni körülmények között, nem a legkorszerűbb eszközökkel és nem a legdrágább gyógyszerekkel, de tudunk segíteni a betegeken. A legtöbb beteget krónikus betegségekkel utalják kórházba. Ezek a betegségek állandó kezelésre szorulnak. A krónikus betegségek kezelése terheli meg a kórházak költségvetését, nem a műtétek. Ezért kellene nagyobb hangsúlyt helyezni a megelőzésre. Egy ember életében talán egyszer fordul elő, hogy akut betegséggel megyei kórházba vagy valamelyik egyetemi központba kell küldeni. Ezek a betegek kezelés után visszakerülnek a társadalomba, és folytathatják tevékenységüket. A krónikus betegek állandó kezelést igényelnek, sok gyógyszert fogyasztanak, és csökken a munkaképességük.

— Még egy kérdés: mire számíthatnak a jövőben azok, akik valamilyen betegség miatt bekerülnek a Nagykárolyi Városi Kórházba?

— Én azt szeretném, ha a nagykárolyiak és az ide tartozó települések betegei bíznának az orvosainkban, mert jó orvosok, és igyekeznek meggyógyítani a betegeket. Mindent megtesznek, ami tőlük telik, de csodákra ők sem képesek. Ha azt tapasztaljuk, hogy az illető beteget nem tudjuk itt meggyógyítani, azt átutaljuk Szatmárnémetibe, vagy épp oda, ahol azt a betegséget kezelni lehet.

Elek György