Szatmárnémeti

A bérbefagyasztás ellen tiltakoztak

2021.01.28 - 07:04

Nem első alkalommal vonultak utcára és tiltakoztak a közalkalmazotti bérek befagyasztása ellen a rendőrségi szakszervezetek tagjai — igaz, december végén még reménykedtek abban, hogy valamilyen eredményre vezet a Lucian Bode belügyminiszterrel folytatott szociális párbeszéd, ám sem a kormány, sem a tárcavezető részéről nem kaptak azóta sem megnyugtató vagy legalább kielégítő választ javadalmazásukkal kapcsolatban. Mint a tegnap délelőtt a Corneliu Coposu sétányon tartott megmozduláson elhangzott, fizetéseik 2020. decemberi szinten való befagyasztása azért sem „tisztességes”, mivel a rendfenntartó erők is a járványügyi intézkedések első vonalában teljesítenek szolgálatot lassan egy éve, szinte ugyanolyan megfertőződési veszélynek vannak kitéve, mint az egészségügyben dolgozók — ha nem még nagyobbnak, hiszen sokszor a legelemibb védőfelszerelésnek minősülő maszkot és gumikesztyűt is saját zsebből kell megvásárolják. A hosszú évek óta tartó, krónikus létszámhiány miatt a rendőrségen eddig is napirenden voltak a dupla műszakok és a túlórák, amelyek a járvány kezdete óta még inkább megsokszorozódtak, ráadásul az egy év leforgása alatt több mint 12 000 belügyi alkalmazott fertőződött meg koronavírussal, 30-an pedig életüket is vesztették a szövődmények következtében.
A rendőrök megmozdulásához csatlakoztak a szatmári igazságügyi intézmények írnokai is, akik szintén nem első alkalommal demonstrálnak a javadalmazásukkal kapcsolatban tervezett módosítások miatt. Mint rámutattak, ők az igazságügy szorgos hangyái és szürke eminenciásai, nélkülük nem is tudna működni a gépezet, hiszen minden, bíróságon, ügyészségen, törvényszéken elhangzott szót ők rögzítenek, komoly szellemi és fizikai munkájuk pedig csak elméletben nyolcórás munkakör, a valóságban 24 órából 24 órát az igazságügy rendelkezésére állnak, hiszen a tárgyalások, meghallgatások hosszúra nyúlnak, sokszor hétvégéken, ünnepnapokon, késő este, sőt, éjszaka is dolgoznak, ráadásul az igazságügyi írnoki tisztség összeegyeztethetetlen bármilyen más köztisztviselői tevékenységgel, és számos egyéb tevékenységtől (plusz juttatást biztosító munkától, másod- vagy harmadállástól) is el vannak tiltva — fizetéseik pedig még 2009-től kezdődően rosszul voltak kiszámolva, és a különböző pótdíjakat sem egységesen kapják meg az írnokok, s igaz ugyan, hogy tavaly bírósági úton sikerült elérniük a fizetések korrekt kiszámolását, de a közalkalmazotti bérek befagyasztása nem teszi majd lehetővé ennek a korrekt kiszámolásnak az alkalmazását. „Egy írnok átlagfizetése 4500–5000 lej között mozog, a korrupcióellenes ügyészségeken, terrorizmus elleni igazgatóságokon dolgozóké 5000–5800 lej között, míg az IT-specialistáké 9000 lej — ám a köztudatban mindig csak ez utóbbi összeg szerepel, minden írnokra általánosítva, miközben például egy archívumban vagy regisztratúrán dolgozó írnok nettó fizetése a 3000 lejt sem éri el” — fogalmaztak.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.