Hat hónappal ezelőtt kezdődött — abszolút újdonságként Szatmárnémetiben — az az élménycentrikus, feszültségoldó művészetterápiás csoportos foglalkozás, melynek vászonra vetett „gyümölcseiből” nyílt október végéig tartó kiállítás a Kossuth-kerti Zöld Házban.

A terápia szót hallva majd' mindenki betegségre, beteg emberre asszociál — s talán valóban mindannyian egy kicsit „betegek” is vagyunk, köszönhetően modern, rohanó, feszültséggel és mindennapos stresszhelyzetekkel teli, sikerorientált világunknak. Melyben elfelejtünk beszélgetni — egymással és önmagunkkal is —, nem adunk elég időt önmagunk számára megélni az élményeket és az érzéseket, mindig mindenben meg akarunk felelni a világ elvárásainak, s közben teljesen elrejtjük lelkünk vagy épp gondolataink mélyén azt a belső kreatív magot, amellyel minden ember rendelkezik, s amely gyermekkorunkban oly könnyedén és magától értetődő természetességgel vetette elő velünk a színes ceruzát vagy a gyurmát.

A művészetterápia — azaz gyógyítás a művészet segítségével — nem újszerű dolog, viszont a LineArtstudio csoportjának tagjai nem „beteg emberek”, s a féléves foglalkozás alatt sokkal inkább arról volt szó, hogy művészettel próbálták meg feloldani a feszültségeket. „A terápia nem arról szólt és szól, hogy festeni tanítjuk őket, hanem a bennük lévő, különféle okok miatti feszültségeket próbáltuk felszabadítani, többek között sok-sok beszélgetéssel, hogy ezzel kicsit (vagy épp nagyon) átlépjenek saját határaikon. Ezt bizonyítja, hogy a csoport tagjai ki merik állítani műveiket, azaz 'közszemlére' merik tenni belső feszültségeiket. Hiszen a kiállítás nagy képei a belsőről szólnak, belső portrék — és művészként is mondom: bizony bátorság kell hozzá, hogy ilyen nagy méretű papíron dolgozz. Tudatosan nem is gondolunk bele, ám az, hogy éppen milyen színű festéket ragadunk meg vagy éppen milyen formákat rajzolunk a lapra, mind-mind lelkületünket tükrözi” — fogalmazott a kiállításmegnyitón Rainer Máté festőművész, aki Szemák Zsuzsa festőművésszel közösen vezette a LineArtstudio foglalkozásait. „Rohanó világunkban nem divat őszintének lenni, és úgy gondolom, ezeket a festményeket az alkotók szeretteinek is látniuk kellene, mert biztos vagyok benne, hogy sok nem is sejtett, rejtett dolgot tudnának meg róluk” — mondta dr. Vass Zoltán főorvos, hangsúlyozva a művészet, a lélek és a gyógyítás kapcsolatát, hozzátéve azt is: „A szorongó vagy csak épp zárkózottabb ember nem 'betegebb', mint a nagy beszédű politikus”. Viszont lehet, hogy sokkal többet fest, alkot, mint például az a fiatalember, aki a csoportterápián kívül is rengeteget rajzolt és festett.

„Nekem van a legnehezebb dolgom — mondta Kovács Eszter újságíró és csoporttag —, hiszen hat hónapot röviden elmesélni nem lehet. Úgy kezdtem el ezt az egészet, hogy nem tudok festeni, ezért nem festek, aztán történt valami, s onnantól már nem az volt a lényeg, hogy milyen lesz a végeredmény. Elengedtem a 'nem tudok'-ot, és kinyílt a művészetterápiás világ. A foglalkozásokat követően olyan kérdéseket vittem magammal haza, amelyekkel foglalkoznom kellett, a foglalkozásokon pedig tükröt tartottunk egymás elé, és láttuk: jó dolgok vannak a tükörben! Úgy kezdtem el: nem tudok festeni s úgy fejeztem be: nem tudok festeni, de ez nem érdekel. A lényeg, hogy élvezzem, amit csinálok.”

Szabó Kinga Mária