“Két év kihagyás után idén újra megszerveztük a Diáknapokat, nagyon örülök, örülünk, hogy sikeresen lezajlott az esemény. Sok érdekes feladaton és élményen vagyunk túl így az ötnapos program végére. Emellett nagy öröm azt is látni, ahogy a csapatok tagjai összekovácsolódtak, hiszen ez az egyik fő célja a rendezvényünknek.”- mondta záróbeszédében Muresán István, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés elnöke.
Az első helyen végzett csapat minden tagja (Bohus Máté, Gábri Áron, Gázsa Eszter, Gázsa Gábor, Hutton István, Hutton Richárd, Jeromos Lehel, Keresztesi Tamás, Krisztián Adám, Pallai Magor, Szilágyi Dávid, Wais Gergő) egy-egy VIBE fesztivál belépőjegyet nyert, a második helyezett egy 500, míg a harmadik helyezett egy 200 lej értékű utalványt vihetett haza, amelyet a TestPlay társasjáték bolt és kölcsönzőben válthatnak be.
A szervezők ezúton is köszönik a SZAMEDT és a Harag György Társulat közreműködését, valamint a Communitas Alapítvány és a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ támogatását.
Hírszerkesztő