Külföld

A BBC egyik dolgozója is meghalt a kabuli merényletben

2017.06.01 - 17:30

Tartálykocsit robbantottak, több százan sérültek meg. A tálibok is elhatárolódtak a merénylettől.

A legfrissebb adatok szerint legalább kilencven ember meghalt, a sebesültek száma pedig meghaladta a 460-at abban a robbantásos merényletben, amelyet egy tartálykocsival hajtottak végre ismeretlenek Kabul diplomáciai negyedénél szerdán - közölték az afgán kormányilletékesek. Késő estig egyetlen szervezet sem vállalta a rendkívül súlyos terrorcselekmény elkövetését.

A BBC dolgozója is az áldozatok között

A BBC brit közszolgálati adó is megerősítette, hogy a robbanásban meghalt egyik afgán állampolgárságú dolgozójuk. Mohammed Nazír sofőr négy újságírót szállított a BBC helyi irodájába. Az újságírók megsebesültek, állapotuk azonban nem életveszélyes - közölte BBC World Service igazgatója. A merényletben megsebesült tizenegy amerikai állampolgár is, akik szerződéses alkalmazottként dolgoztak Kabulban, egyikük sérülése sem életveszélyes. Basír Mudzsahid, a kabuli rendőrség szóvivője azt mondta, nem tudni, hogy pontosan mi volt a merénylet célpontja. Hozzátette: a robbanás, amely száz méteres körzetben erősen megrázkódtatta a környékbeli épületek nyílászáróit, nagyon nagy erejű volt. Egy egészségügyi tisztviselő szerint az áldozatok főként afgán civilek.