Szatmárnémeti

A baleset-megelőzésről tanultak az óvodások

Fotó: Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség
2021.05.13 - 11:00
A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség munkatársainak egyik fő célkitűzése a kiskorúak áldozattá válásának megelőzése, derül ki a szerkesztőségünknek küldött közleményből.

Ennek részeként tegnap a rendőrség néhány munkatársa a szatmárnémeti Kossuth-kertben találkozott a Gulliver Óvoda nagycsoportos gyerkőceivel; a szórakoztató-nevelő tevékenységek a közlekedésbiztonságra irányultak, a rendőrök igyekeztek felfrissíteni a gyerekek közlekedésbiztonsági ismereteit, ugyanakkor azt is elárulták, hogyan válhatnak gyalogosként a közlekedés okos résztvevőivé. A rend őrei azt is kihangsúlyozták, hogy nagyon fontos a közlekedési szabályok betartása gyerekként, gyalogosként is, hiszen ezáltal megelőzhetők a balesetek.

A Biztonságban lenni a közlekedésben gyalogosként szlogen alatt zajlottak a figyelemfelkeltő akció tevékenységei, melyeket három fő aktivitásra osztottak.

Az első műhely keretében igyekeztek a rendőrök a kicsikkel átismételni a közlekedésbiztonsági szabályokat, a gyerkőcök kézbe vehették a gyalogosoknak, illetve autósoknak szóló közlekedési jeleket, és megbeszélték, melyik tábla mit jelent. A gyerekek élvezték az interaktív tevékenységet, konkrét példákat is említettek, hogy egy-egy közlekedési táblával hol találkozhatnak a megyeközpontban, s közben az útjelzésekről sem feledkeztek meg, azokat is sorra vették, megbeszélték a jelentésüket.

Az útkereszteződéseket, gyalogátkelőhelyeket, közlekedési táblákat, útjelzéseket rejtő játékszőnyegen is szórakoztatónak bizonyult a „játék”, s közben a gyakorlatban is kipróbálhatták, hogyan kell helyesen, a közlekedési táblák jelzéseit betartva közlekedni. Kipróbáltak olyan helyzetgyakorlatokat, mint elmenni az üzletbe, eljutni a játszótérről a lakhelyükhöz, az utcán való közlekedés stb. A rendőrök meglátása szerint az óvodások jó közlekedőknek bizonyultak, helyesen és a szabályokat betartva haladtak az úton.

Természetesen a rendőrautó bemutatása, kipróbálása sem maradhatott el a találkozó során, ami lenyűgözte a kicsiket. A fény- és hangjelzések minden ovist levettek a lábukról, de a rádió kipróbálása is izgalmasnak bizonyult. A kicsik sok-sok kérdéssel ostromolták a rendőröket, kíváncsiak voltak a munkájukra, a rájuk leselkedő veszélyekre. A rendőrök szívesen meséltek mindennapi tevékenységeikről, ismételten emlékeztetve a gyerekeket a közlekedési szabályok betartásának fontosságára. S. B.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Érkeznek az ajándéknak szánt mesekönyvek

20 ezer külhoni óvodásnak küld karácsonyi ajándékot a Rákóczi Szövetség, amelynek része egy apró édesség és egy szép mesekönyv, a szülőket magyar iskolaválasztásra bátorító levéllel együtt.
Szatmárnémeti

Baleseti statisztika: csökkenő tendencia, de van még mit javítani

Az idei évben 101 közlekedési baleset történt a Szatmár megyei utakon, melyekben 14-en vesztették életüket, közölte a megyei rendőr-felügyelőség. A csökkenő tendencia ellenére fokozott odafigyelést kérnek, amit hangsúlyos rendőri jelenléttel igyekeznek elérni.
Szatmárnémeti

Szelektív gyűjtés és újrahasznosítás óvodásoknak

Online ökológiai nevelő program indul óvodások és szüleik bevonásával, amely a Gyűjtsd, hasznosítsd újra, alkoss! címet viseli.