Pénteken mutatta be a Brighella Bábtagozat az Ács Alajos Játékszínben a Történet a tálról és a kanálról című bábjátékot Schneider Jankó átdolgozásában, rendezésében és díszleteivel. Az előadásról és a bábszínház szerepéről beszélgettünk a rendezővel.

A szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos stúdiótermében mutatták be pénteken a Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának legújabb előadását, a Történet a tálról és a kanálról című darabot. Az Iciri-piciri bérleteseknek szánt bábelőadás rendezője Schneider Jankó magyarországi vendégművész, a díszletet maga a rendező tervezte, a bábok Bartal Kiss Rita munkái, az előadás dramaturgja Nagy Viktória Éva, zenéjét Czapp Ferenc szerezte, ügyelője és súgója Liegner Zsolt. Szereplők: Nagy Tamás, Nagy Anikó, Bandura Emese és Bandura Tibor. Az alábbiakban a rendezővel beszélgettünk.

— Hogyan került kapcsolatba a szatmárnémeti bábosokkal?

— Schneider Jankó vagyok, a Hepp Trupp családi bábszínháznak a vezetője, mellette sok helyütt rendezek, és tagja vagyok a debreceni Vojtina Bábszínháznak.

A felkérés úgy jött, hogy a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat néhány éve jelen volt Magyarországon a bábszínházak találkozóján Kecskeméten, és Bandura Emesével megegyeztünk, hogy amikor lesz rá mód, megrendezek egy bábjátékot Szatmárnémetiben. Nekem ez egy régóta dédelgetett mesém volt, s miután megismertem a szatmárnémeti bábosokat, azt gondoltam, nagyon jó lenne itt eljátszani ezt a mesét. Nemcsak azért, mert nagyon könnyen kiosztható, hanem azért is, mert nagyon jól meg lehet találni a játékosságát. A próbafolyamat idején is erre a játékosságra próbáltunk koncentrálni sok ritmussal, jó zenékkel.

— Miről szól a történet?

— A mesében két királyságnak párhuzamosan zajlik az élete, de folyton harcolnak egymással. Az egész előadás üzenete az, hogy amit a szülők tönkretesznek maguk körül, azt a gyerekek meg tudják oldani, egy frissességet hoznak. Két nagyon röghöz kötött királyi család életén keresztül nagyon bizakodóan tudunk nézni a jövőbe a végén, miközben van olyan pontja az előadásnak, ahol már minden veszve látszik, mert a tál és a kanál megszerzéséért folytatott harcban a végletekig jutnak el, egészen addig, hogy lerombolják a másik palotáját és királyságát. A végén a gyerekek megoldják azt a problémát, amivel a felnőttek nem tudtak mit kezdeni.

— A gyerekek szerepe jelentősen megnőtt a mai társadalomban. Ebből adódik, hogy a művészetben is így jelenik meg, vagy éppen a művészet hívja fel a figyelmet a jelenségre?

— Az alapmesében sokkal passzívabbak a gyerekek, én sokkal aktívabbá szerettem volna tenni őket, mint ahogyan a mesében vannak megformálva. Szerintem ez egy jó üzenet bármelyik generáció számára, hogy a gyerekek túlnőnek a szülőkön. A gyerekek a hegytetőn találkoznak, míg a két királyság sík területen van. A gyerekek találnak megoldást az előző generáció viszálykodásának a megszüntetésére.

— Egyre nagyobb szerepet kapnak a bábszínházak. Mi ennek az oka?

— A bábszínház egyre jobb rálátásnak ad lehetőséget, ezért van ez az óriási nyitottság a báb felé. Nagyon sok táncszínház és prózai színház is használ bábokat. Egyre több helyen jönnek rá arra, hogy olyan értéke és eleme tud lenni egy előadásban a bábnak, hogy megemeli az egész történetet, plusz dolgokra jönnek rá. Túlléptünk azon a korszakon, amikor a bábszínházak csak a gyerekek felé irányultak, csak a gyerekekhez szóltak. Igyekszem mindig úgy rendezni, hogy a szülők-nevelők számára is egy nagy élmény legyen. A felnőttek viszálykodásából magunkra tudunk ismerni felnőttként. Apró, mindennapi kicsinyességek vannak felnagyítva az előadásban.

Elek György