Belföld

8546 személyt alkalmazhat a következő négy évben a katasztrófavédelmi főfelügyelőség

Fotó: Agerpres
2021.08.25 - 20:23
Több mint 8500 személyt alkalmazhat a következő években a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU). Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a kormány.

A katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője, Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár a kormányülést követően elmondta, a határozat a katasztrófavédelmi felügyelőségeknél évek óta fennálló személyzethiányt hivatott orvosolni.

Rámutatott, a 2010-2014 közötti időszakban 14.058 állást szüntettek meg az IGSU keretében (ezek nagy részét 2010-2011-ben, a gazdasági válság idején), majd további 1300 személyt menesztettek. Az így megcsappant személyzeti állomány az évek során tovább csökkent - magyarázta Arafat -, 2020-ban például 1356 személy távozott állásából vagy vonult nyugdíjba, idén pedig 1186-tal esett vissza az alkalmazottak száma.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács által már korábban jóváhagyott és szerdán a kormány által is elfogadott intézkedéssel a cél fokozatosan 37 ezerre emelni a katasztrófavédelmi főfelügyelőség és az alárendeltségében működő struktúráknál dolgozók számát - nyomatékosította az államtitkár.

Raed Arafat szerint az év végéig 1479 új állást hirdetnek meg az összesen 8546-ból, ami a becslések szerint 10 millió lejjel terheli meg a 2021-es állami költségvetést. A többi állásra 2025-ig hirdetnek versenyvizsgát.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

„Action Man” a civil életben is hős

Szolgálaton kívül, egy átlagos napon sietett egy bajbajutott segítségére Olimpiu Moș főtörzsőrmester. Szatmári tűzoltótársai csak „Action Man”-ként emlegetik – nem véletlenül.
Szatmár megye

Szatmáron nem, a szomszédban sok kárt okozott a vihar

Nyolc megye összesen 27 településén okozott károkat a rossz idő szombaton - tájékoztatott a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU). Szatmáron nem okozott nagy bajt, a szomszédban viszont igen.
Belföld

Árvízvédelmi gátakat építettek Parajdon

Árvizet okozhat ha beomlik a vízzel teli sóbánya.