A labdarúgó OTP Bank Liga aranyérmese, a Győri ETO FC harminc év után szerepelhet újra a legrangosabb európai kupasorozatban: Pintér Attila együttese szerdán a Bajnokok Ligája–selejtező második fordulójának első mérkőzésén az izraeli Maccabi Tel–Aviv együttesét fogadja.
A Rába-parti alakulat legutóbb 1983-ban szerepelt a sorozat jogelődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupájában, akkor az első fordulóban kettős győzelemmel lépett túl az izlandi Vikingur együttesén, a következő körben azonban a szovjet bajnok Dinamo Minszk búcsúztatása már nem sikerült.
„Az ETO mindig, minden mérkőzésen győzni akar, így lesz ez szerdán a Maccabi Tel–Aviv elleni is” – fogalmazott Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője, aki a találkozón nem ülhet majd le a csapata kispadjára, ugyanis három évvel ezelőtt – a gárda legutóbbi európai kupaszereplése alkalmával – a Dinamo Zagreb elleni Európa Liga–mérkőzésen összekülönbözött a játékvezetővel, amiért két mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Pintér hozzátette, hogy a szombaton, a Debreceni VSC 3–0-ás legyőzésével elért Szuperkupa–siker növelte együttese önbizalmát.
Az ellenfelet egyébként Paulo Sousa irányítja, a portugál tréner az előző szezon egy részében még a Győr legnagyobb hazai riválisának, a Videotonnak volt a vezetőedzője.
Az előzetes becslések szerint mintegy 6000 néző várható a szerdai 21.30 órakor kezdődő találkozóra, amelyet a 33 éves osztrák Markus Hametert vezet majd és az m1 élőben fog közvetíteni.
Szöveg: MTI