Természetesen a FIFA-kitűzővel rendelkező István vezette a mérkőzést, a Liga 1-es megfigyelési csoportban levő öccse, Szabolcs pedig negyedik bíróként segítette a szélről a testvére munkáját. Idén már közel féltucat mérkőzésen volt ez a kettős delegálva.
Ezzel a vereséggel egyébként a fővárosi kirakatcsapat az utolsó előtti helyen zárja a naptári évet. Az egy pont előnyét megőrizte az üldöző Academica Clinceniel szemben, ugyanis az Ilfov megyei alakulat két megnyert bajnoki után ismét vereséget szenvedett otthonában a vendég Chindia Târgoviştétől.
A táblázat élén a címvédő Kolozsvári CFR tíz pont előnnyel zárja a 2021-es esztendőt. Dan Petrescu edző legénysége ugyanis a FC Argeşt is legyőzte, és ez sorozatban a kilencedik megnyert mérkőzése a Liga 1-ben, amin gól sem kapott – ez már 810 lejátszott percet jelent.
Az üldöző FCSB ugyanis kihúzta a sepsiszentgyörgyi meccsét gólnélküli döntetlennel, habár a háromszéki ellenfele sokkal veszélyesebb volt az ellenfél kapujára. A FCSB mezében debütáló ifjúsági válogatott Ştefan Târnovanu viszont nagy formában volt, és kivédett mindent, így a bukarestiek egy pontnak is örülhettek a végén. Ezzel egyébként már a 14 veretlen mérkőzésnél tartanak, ebből ez a második döntetlen. A Sepsi is jó szériában van, hiszen ez zsinórban már a nyolcadik bajnoki, amin pontot szereztek, ebből a negyedik döntetlen.
A harmadik pozíciót megőrizte a FC Voluntari, a bajnokság őszi idényének a meglepetése. Az Ilfov megyei csapat hét forduló óta veretlen a Liga 1-ben, ebből ez a harmadik győzelme. Viszont szorosan tartja magát mögötte a FC Botoşani, amely a Rapid otthonából jött el ponttal. Ugyanakkor leszakadni látszik a dobogósoktól az Universitatea Craiova, amely Szászmedgyesen ikszelt. Ezzel a ponttal megőrizte az 5. helyét, de felzárkózott a Farul, illetve a Rapid is csak gyengébb gólkülönbsége miatt foglal el gyengébb pozíciót a táblázatban.
LABDARÚGÓ LIGA 1, 21. FORDULÓ
FC Voluntari – Aradi UTA 2–1 (1–1)
G.: Adam Nemec 45., Marius Briceag 76., illetve David Miculescu 16.
Szászmedgyesi Gaz Metan – U Craiova 1–1 (1–0)
G.: Ronaldo Deaconu 3., illetve Andrei Ivan 62.
FC Rapid 1923 – FC Botoşani 1–1 (1–0)
G.: Younes Bnou Marzouk 34., illetve Andrei Tîrcoveanu 53.
Academica Clinceni – Chindia Târgovişte 0–1 (0–0)
G.: Cristian Neguţ (83).
Kolozsvári CFR 1907 – FC Argeş 1–0 (0–0)
G.: Gabriel Debeljuh (72).
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – FCSB 0–0
U Craiova 1948 SA – CS Mioveni 0–0
Dinamo 1948 – Farul Konstanca 0–2 (0–0)
G.: Jefte Betancor 53., George Ganea 56.
1. Kolozsvári FC CFR 1907 21 19 0 2 32–8 57
2. FCSB 21 14 5 2 38–17 47
3. FC Voluntari 21 11 4 6 25–20 37
4. FC Botoşani 21 8 10 3 21–19 34
5. Universitatea Craiova 21 9 5 7 36–23 32
6. Farul Konstanca 21 9 5 7 23–13 32
7. FC Rapid 1923 21 8 8 5 26–21 32
8. Campionii Fotbal Club Argeş 21 8 4 9 19–18 28
9. Aradi FC UTA 21 6 9 6 17–15 27
10. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 21 5 11 5 21–18 26
11. FC Chindia Târgovişte 21 5 7 9 13–17 22
12. CS Mioveni 21 5 6 10 13–27 21
13. Szászmedgyesi Gaz Metan 21 5 5 11 17–25 20
14. U Craiova 1948 SA 21 4 7 10 15–21 19
15. SC Dinamo 1948 SA 21 3 3 15 15–43 12
16. FC Academica Clinceni 21 2 5 14 15–41 11