Külföld

80 ezren tiltakoztak a CEU-ért

2017.04.10 - 16:38

40 ezren jelezték, 80 ezren jöttek az elmúlt 7 év legnagyobb tüntetésére – írta közleményében a legutóbbi tüntetést szervező Oktatási Szabadságot csoport.

Bíznak benne, hogy a Fidesz meghallgatja annak a több tízezer embernek, a szavát, akik tegnap együtt mozdultak meg Budapest utcáin, és azoknak a millióknak a szavát, akik vidékről vagy otthonról támogatták őket. Úgy gondolják, hogy Áder Jánosnak nem szabad aláírnia a törvényt, az Alkotmánybíróságnak pedig meg kell semmisítenie azt. Szerdán újabb tüntetést lesz a Hősök Terén Hősök Vétója címmel, amelyet azonban egy másik alakulat, a Civilizáció Facebook-csoport szervez a civiltörvény tervezett módosítása ellen. A visszajelzések alapján itt is több ezer ember részvételére lehet számítani.