Külföld

80 ezer gyerekre vár éhhalál Nigériában

2016.12.14 - 17:19

Csaknem félmillió gyerek néz szembe éhínséggel Nigéria északkeleti részén, és közülük 80 ezren éhen is fognak halni, ha nem kapnak segítséget – figyelmeztetett kedden az ENSZ Gyermek Gyorssegélyalapja, az UNICEF.

A térségben a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet rémuralma miatt alakult ki humanitárius válság. "Ami válságként indult, abból mára katasztrófa lett" – fogalmazott Anthony Lake, az UNICEF vezetője. Lake elmondta: Nigéria Borno államának nagy része teljesen hozzáférhetetlen, oda semmilyen segély nem tud eljutni. "Borzasztóan aggódunk az ott rekedt gyerekekért" – húzta alá Lake. Muhammadu Buhari nigériai elnök közben már több mint egy éve kijelentette, hogy a Boko Haramot "gyakorlatilag legyőzték", és ki is tart emellett, azt állítva, hogy a segélyszervezet adományokért kuncsorogva eltúlozza a helyzet súlyosságát. Az AP amerikai hírügynökség viszont már ősszel arról számolt be, hogy az egyébként a segélyszervezetek számára hozzáférhető Maiduguriban, a térség legnagyobb városában is rendszeresen halnak éhen gyerekek. Az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet több ezer éhen halt gyerekről számolt be.