Belföld

661 környezetkímélő autót adtak el idén

2018.04.29 - 16:46

62,4 százalékkal nőtt a környezetkímélő autók eladása az idei első negyedévben a 2017-es év ugyanezen időszakához viszonyítva - közölte a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).

 

A hivatalos statisztikák szerint 661 környezetkímélő autót adtak el Romániában januárban, februárban és márciusban. Ezek közül 201 - azaz ötször több, mint a tavalyi első három hónapban - elektromos autó volt, 460 pedig hibrid meghajtású (25,7%-os növekedés tavalyhoz képest).

Az összes eladott új gépjármű számához viszonyítva a környezetkímélő járművek aránya 2,2 százalék, míg a tavalyi első három hónapban 1,7 százalékra volt tehető.

 

A legkelendőbb elektromos autónak a Volkswagen által gyártott modell bizonyult, amelyből 88-at adtak el, ezt a Smart követi 43 darabbal, majd a BMW (27), a Mercedes Benz (14), a Volvo (9), a Renault (8), a Porsche (4), az Audi (3) és a Kia (2) következik a sorban.

 

A hibridautók piacát a Toyota vezeti 395 eladott járművel, a második helyen a Lexus áll (25), majd a Kia (15) és az Audi (13) következik.

 

Az APIA statisztikái szerint 2017-ben összesen 2.811 környezetkímélő járművet értékesítettek Romániában, ami 136,7 százalékos növekedést jelent a 2016-os esztendőhöz viszonyítva. Az összes eladott új autó számához viszonyítva a környezetkímélő járművek aránya elérte tavaly a 2,2%-ot. AGERPRES/(RO - szerkesztő: Daniel BADEA; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)