Hangulatos műsorral és a már hagyományos, budapesti kirándulással emlékeznek meg az 1956-os forradalom eseményeiről a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai és tanárai.
Az 1956-os magyar forradalom eseményeire emlékezett csütörtökön délben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium iskolaközössége. Az ünneplőbe öltözött ifjak a tanintézmény dísztermében Kató Enikő tanárnő XII. A osztályának műsorát tekinthették meg.
A feszült pillanatokkal teli, igazán hangulatos összeállítás, amelyet Fisár Erika magyartanár vezetésével állítottak színpadra a diákok, közelebb hozta egy kicsit a fiatalok számára a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményét.
A tanintézményben egyébként mára már hagyománnyá vált az, hogy a végzős diákok adnak elő műsort minden év október 23-án.
A tizenegyedikesekre pedig érdekes tanulmányi kirándulás vár: három napot tölthet 88 főgimnazista Budapesten ezen a hétvégén. A diákok tanáraikkal bejárják az 1956-os helyszíneket, meglátogatják a parlamentet, ahol Pánczél Károly képviselő, a Magyar
Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke kíséri körbe a diákokat, de megtekintik a budai Sziklakórházat, ahol az ’56-os sebesülteket is ápolták, nem utolsó sorban pedig megnézik a Csodák Palotáját, a Nemzeti Levéltárat és a Terror Házát.
A háromnapos kirándulás során a könnyedebb programoknak is meglesz a helye, hiszen mozilátogatás és dunai hajókázás is szerepel a tervek között.