Sport

500 ezret kapott az Olimpia

2016.12.16 - 16:06

17 igennel és 6 tartózkodással a megyei tanács tegnap 500 ezer lej átutalásáról döntött.

Fellélegezhetnek a Szatmárnémeti FC Olimpia másodosztályos labdarúgó-együttes játékosai, ugyanis a Szatmár Megyei Tanács által tegnap jóváhagyott 500 ezer lejes támogatással sikerül kiosztani az elmaradt fizetések nagy részét.

Pataki Csaba, az önkormányzat elnöke elmondta, azért szavazták meg csak most ezt az összeget, mivel eddig keresték a törvényes utat a pénz gond nélküli átutalására. Ez kissé megzavarta a Szociáldemokrata Párt (PSD) testületi tagjait is, akik előbb be sem akartak jönni a tanácsterembe. Negyedórás késéssel megtették, de mindannyian tartózkodtak a szavazásnál. Mindezek ellenére a határozat el lett fogadva, ugyanis a tanácsosok többsége mellette szavazott.

„Le a kalappal a focisták előtt az elért eredményért. Szerintem Bogdan Andone az ország tíz legjobb edzője között van. Szóba sem jött, hogy ne segítsük a csapatot, csak meg kellett találnunk a törvényes utat. Bízom benne, hogy a csapat ugyanebben a felállásban okoz majd még kellemes pillanatokat a szatmáriaknak” — tette hozzá Pataki.

Karda Attila klubelnök előbb megköszönte a testületi tagoknak, hogy megszavazták a határozatot. „Ez a pénz elengedhetetlen volt a túléléshez. Ebből a fizetések egy részét fogjuk fedezni, illetve néhány tartozást próbálunk kifizetni” — mondta Karda.

Mint ismeretes, az FC Olimpia 21 mérkőzés után a táblázat 4. helyén áll 37 ponttal, és csak kétegységnyi a hátránya a biztos feljutást jelentő második helyen tanyázó Aradi UTA Bătrâna Doamnă mögött.