A városvezetés kezdeményezésére tartottak megemlékezést hétfőn a szatmárnémeti 14 Mai lakótelepi árvízi emlékműnél; több mint százan hajtottak fejet a '70-es árvíz áldozatainak emléke előtt.

Korabeli képekkel kirakott paraván és méltó módon felújított emlékmű előtt tarthatták meg a szatmárnémetiek a 48 évvel ezelőtti csütörtöki napon történt természeti katasztrófára való visszaemlékezésüket, rövid istentiszteletet és koszorúzást tartottak az árvízi emlékműnél hétfőn.

Az 1970. május 14-én a városra és környékére zúduló szamosi árvíz a hivatalos bejegyzések szerint 56 emberéletet követelt, vázolta számokban az áradás következményeit az emlékmű előtt Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere. Több mint négyezer házat vitt el a víz, több mint huszonnyolcezerben okozott kárt, és 120 ezer hektárnyi termőföldet öntött el, volt a városnak olyan része, ahol a vízállás elérte a kilenc métert. Ott, ahol most az emlékmű áll, 1970-ben 2,2 méter magas volt a vízállás az árvíz idején. Sem korábban, sem azóta ekkora katasztrófa nem érte ezt a várost, hívta fel a figyelmet a polgármester. Viszont a nehéz napokon megmutatkozott a szatmárnémetiekre olyannyira jellemző összefogás és bajtársiasság, máig sem szűnő testvérvárosi kapcsolatok születtek Zutphennel és Wolfenbüttellel, fűzte hozzá a városvezető. Az emberek a katasztrófaelhárító hatóságok első hívó szavára segítettek homokzsákokból gátat emelni, az első segélyszállítmányok megérkezése előtt a pékek térdig érő vízben sütötték a kenyeret, hogy legyen mit enniük a károsultaknak és a mentőcsapatok tagjainak.

Szakemberek próbálták meggyőzni az akkori, kommunista városvezetést két nappal a gátak átszakadása előtt arról, mit kellene tenni azért, hogy minimalizálják az árvízi károkat, azonban a szakmai hozzáállás nem volt elég a pártdogmákkal szemben, emlékezett vissza az emlékműnél a maga is koszorút elhelyező Kaiser Ernő (81) mérnök, hidrológus. A párttitkárt nem lehetett meggyőzni arról, hogy a víz elvezetése érdekében a vasúti töltésen, a Batizi úton és a Gheorghe Bariţiu úton kellett volna 50–70 méteres réseket robbantani, hogy ezek miatt a magasabban lévő, a víznek töltésként útját álló építmények miatt ne gyűljön fel a városban a víz. Harminc centinél tetőzött volna az árvíz ott, ahol egyébként kétméteres volt a vízszint, állítja Kaiser. Ma azonban már nem történhet meg hasonló katasztrófa, szamosi árvíztől már nem kell tartani, véli a mérnök, mivelhogy a Szamos töltései lényegesen többet bírnak, mint annak idején, és nincs is akkora vízhozama a folyónak, mint volt '70-ben, valamint mert nagyobb a biztonság érdekében a folyó mentén telepített átemelőszivattyú-állomások teljesítménye.

Princz Csaba