Belföld

43.000 rendőrt, csendőrt, határrendészt, tűzoltót és más belügyi dolgozót mozgósítanak a választások napjára

2020.09.25 - 18:51

Hangsúlyozta, a belügyminisztérium korábban módosította az ideiglenes lakhely bejegyzésének szabályait, és országszerte ellenőrzéseket végeztek ezek betartása érdekében.

'A szavazás napján országszerte közúti szűréseket végzünk az úgynevezett választási turizmus megelőzése érdekében' - nyomatékosította Dajbog.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy a választási kampány ideje alatt 870, kihágásokra és bűncselekményekre vonatkozó feljelentés érkezett, ezel közül 109 alaptalannak bizonyult, 141 esetben pedig még tart a kivizsgálás.

'A kampány idején 327 kihágást állapítottak meg az illetékes hatóságok, melyek miatt 167 bírságot róttak ki összesen 114.000 lejt meghaladó értékben; 160 esetben figyelmeztetésben részesítették az elkövetőket. Emellett folyamatban van 250, a választásokkal összefüggésben levő bűncselekmény kivizsgálása is' - mondta Dajbog.

A tárca azt javasolta ugyanakkor, hogy a lakosságnyilvántartó irodák szombaton 8 és 16 óra között, vasárnap pedig 7 és 21 óra között tartsanak ügyfélfogadást a személyazonossági igazolványok kibocsátása érdekében.

Dajbog nyomatékosította, hogy az állampolgárok csak azon a településen és annál a szavazókörzetnél adhatják le voksukat, ahová a személyazonossági igazolványukban feltüntettet állandó vagy ideiglenes lakhelyük címe szól.

A vasárnapi helyhatósági választásokon szavazásra jelentkező választópolgároknak emellett a COVID-19-járvány indokolta több óvintézkedést kell kötelező módon betartaniuk. Azok, akik nem tartják be ezeket az óvintézkedéseket, 500 és 2500 lej közötti bírsággal sújthatók, figyelmeztetett a belügyminisztériumi szóvivő.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Minden szavazatot megszámoltak, Tisza-kétharmad lesz

Befejezték az április 12-i magyarországi országgyűlési választáson leadott összes szavazat megszámolását.
Külföld

Elérkezett a parlamenti választás napja Magyarországon

A választás tétje óriási, amit a politikai elemzők és az előzetes várakozások szerint is kiemelkedő, akár rekordközeli részvételi hajlandóság kísérhet.
Belföld

Elnökválasztás – 50 bejelentés éjszakai incidensekről

Összesen 50 lehetséges választási incidensről érkezett bejelentés az éjszaka folyamán, ezek közül 34 a kampánycsend megsértéséről és kettő szavazatvásárlásáról,