Belföld

358 millió eurós támogatás a vállalkozásoknak

Fotó: pexels.com
2022.02.19 - 19:07
Közzétette az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat támogató kiírás pályázati útmutatóját. A 4.1.1-es kiírás összértéke 358,3 millió euró, azonban a meghatározott összegen felül még 20 százalékot lehet leszerződni, így a teljes összeg akár a 430 millió eurót is elérheti.

A járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások legkevesebb 50 ezer, legtöbb 1 millió euróra pályázhatnak.

„A koronavírus-járvány gyökeresen megváltoztatta az életünket, nagyon sok vállalkozást súlyosan érintett, sokan kerültek nehéz helyzetbe és segítség nélkül nem tudnak talpra állni. Ezzel a pályázati lehetőséggel mi most ezeknek a cégeknek akarunk segíteni, támogatni abban, hogy ilyen nehéz körülmények között is folytatni tudják tevékenységüket. Egy bátor, környezetünket védő kiírást teszünk közzé, ahol a termeléssel foglalkozó mikro-, kis- és közepes vállalkozások egymillió euróra pályázhatnak. Ezáltal új munkahelyeket hozunk létre, konkrét lépéseket teszünk a környezetünk védelmére is, és támogatjuk az innovációt” – nyilatkozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ államtitkára.

A pályázat emellett abban is segítséget nyújt a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak, hogy környezettudatosabb legyen a működésük, és a digitális átállást is megvalósítsák.

A pályázaton olyan vállalkozások vehetnek részt, amelyek a járvány által leginkább sújtott ágazatokban, például a feldolgozóipar, az építőipar, a nagy- és kiskereskedelem, gépjárművek és motorkerékpárok javítása, szállítás és raktározás, oktatás, egészségügy, kulturális és előadóművészetek, adminisztráció és a vendéglátóipar terén tevékenykednek.

A pénteken megjelent útmutató hosszas konzultációk eredménye, végleges formáját csak az Európai Bizottság állami támogatási rendszert jóváhagyó határozata után lehet elfogadni, de érdemi változás nem várható. Ilyen körülmények között a minisztérium becslése szerint március 21-én kezdődik a pályázatok leadása és a pályázási időszak március 25-én zárul le.

A pályázati útmutató az Európai Beruházások és Projektek Minisztériumának honlapján, a https://bit.ly/3H2DfUJ oldalon. 

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Gázolaj-támogatás a gazdáknak

Az április 1-je és június 6-a közötti időszakban vásárolt és felhasznált gázolaj után járó támogatást kérvényezhető.
Szatmár megye

APIA: igénylési határidő közeleg

A 2024-es évre járó mezőgazdasági és álattartási támogatást április 4. és június 7. között lehet kérvényezni a Szatmár Megyei Mezőgazdasági, Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnél.
Szatmár megye

70 ezer euró vissza nem térítendő támogatás fiatal gazdáknak

A 41. életévüket be nem töltöttek pályázhatnak erre a vissza nem térítendő, 70 ezer eurós támogatásra. A pályázó mezőgazdasági szakirályú végzettséggel kell rendelkezzen: akár tanfolyammal, akár szakiskolai végzettséggel, egészen az szakirányú egyetemi végzettségig.