Nagykároly

300-an 54 lakásra Nagykárolyban

2016.09.03 - 14:00

Tegnap elkezdték az illetékes bizottság tagjai rendszerezni és kiértékelni azokat a kérvényeket, melyeket az ANL-program keretében épített lakásokra nyújtottak be az igénylők.

Mint ismeretes, Nagykárolyban a Teremi úton egy új lakónegyed épült, melyet szociális lakások és új ANL-épületek alkotnak. Az ANL-lakások elosztásáért felelős bizottságnak nincs könnyű dolga, hiszen az 54 lakásra 300 igénylést nyújtottak be.

A szociális lakások birtokba vételével kapcsolatban is vannak új fejlemények. Az elkövetkező két hétben megkötik a szerződéseket a lakókkal, így a beköltözőknek lehetőségük lesz arra, hogy a szolgáltatókkal is szerződést kössenek. Ezt követően elkezdik a bekötőút aszfaltozását és a lakónegyed járdáinak öntését is, hogy megkönnyítsék az épületek megközelítését. Kovács Jenő, Nagykároly polgármesterének tájékoztatása szerint e munkálatokkal egy időben a közvilágítási rendszer kiépítéséhez is hozzákezdenek.