A sárga (köztük van Románia is) és piros jelzéssel besorolt Magyarországgal szomszédos országok állampolgárai Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek; Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül kötelesek tartózkodni, és kötelesek Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni — pontosítja honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság, és a szabály alkalmazását erősítették meg azok a szatmáriak is, akik szerdán akár munkahelyükre, akár ügyes-bajos dolgaik rendezése végett léptek át Magyarország területére, pontosabban a 30 kilométeres korlátozott sávba.
Ugyanakkor mind a magyar, mind a román határrendészet nyomatékosan felhívja a figyelmet a 30 kilométeres távolság, de még inkább a 24 órás időintervallum szigorú betartására — nem érdemes „okoskodni”, meg kibúvókat keresni, hiszen mindkét ország számítógépes rendszere rögzíti a határátlépés pontos időpontját, s aki túllépi a 24 órás intervallumot, az legközelebb könnyen azzal szembesülhet, hogy már nem engedik Magyarország területére belépni, illetve ezt a lehetőséget meghatározott időtartamra fel is függesztik a számára; ha pedig kettős állampolgár, akkor még pénzbírságokkal és egyéb kellemetlenségekkel is szembesülnie kell.