Ez azt jelenti, hogy országos szinten összesítésben a 29. helyre kerültünk. Ami a megyénkbeli közigazgatási egységek fertőzöttségi rátáját illeti, az összesen 10 településen haladja meg a három ezreléket.
A listát Szilágypér vezeti 10,89 ezrelékes mutatóval, majd Oláhcsaholy (8,77), Érszakácsi (8,22), Tasnád (6,56), Szatmárnémeti (4,85), Krasznabéltek (4,78), Vetés (4,6), Szatmárhegy (4,32), Sződemeter (3,72) és Szamosdob (3,3) következnek a listán. A többi településen egyelőre még nem haladja meg a három ezreléket a fertőzöttségi szint. Kórházi kezelésre összesen 57-en szorulnak a megyében, közülük 5-en még kiskorúak, két felnőtt pedig intenzív terápiás ellátásban részesül.
Szerdán országosan összesen 8617 új megbetegedést igazoltak, 489-cel kevesebbet, mint egy nappal korábban — közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium. Az új megbetegedések közül 1624 esetben újrafertőződést mutattak ki, az érintettek az első megfertőződéstől számított több mint 90 nap elteltével kapták el ismét a vírust. A legtöbb új esetet Bukarestből (1655) jelentették, de magas az esetszám a következő megyékben is: Kolozs (436), Brassó (431), Konstanca (418), Temes (379) és Iaşi (322).
Jelenleg 4007 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 12-vel többet, mint előző nap. Intenzív terápiás ellátásra 283 beteg szorul, közülük 241-en oltatlanok. Sz. K.