Nagykároly

25 éves a Kalazanci iskola

2017.11.28 - 09:25

Negyed évszázada működik Nagykárolyban a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont. Az iskola közössége hosszú utat járt be ebben az időszakban — mondta az igazgatónő.

Jeles évfordulót ünnepeltek az elmúlt hétvégén Nagykárolyban. A városban működő Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont létrejöttének 25. évfordulója kapcsán nagyszabású rendezvényekkel készültek az intézmény pedagógusai, diákjai.

Az ünnepséget megelőző héten a Iskola másként program zajlott a tanintézményben, míg a csütörtöki nap a versenyeké volt: Kalazancius hittanverseny, Sik Sándor szavalóverseny, esszéíró és rajzverseny is zajlott.

Pénteken a színház épületében folytatódott az ünneplés. Itt több vendéget is fogadtak az iskola képviselői, Kocsis Aliz igazgatónő és Simon Attila iskolai lelki vezető. Köszöntőt mondott nm. ft. Schönberger Jenő püspök, Kovács Jenő polgármester, Gnándt Zoltán kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő, majd ünnepi műsort mutattak be az iskola jelenlegi és egykori diákjai. Az ünnepséget a korábbi versenyek díjazottjainak jutalmazása és a tanár-diák kórus által előadott két kórusmű zárta.

Később hálaadó szentmisére került sor a Kalazanci római katolikus templomban, ahol ft. Labancz Zsolt piarista tartományfőnök mondta a szentbeszédet, kiemelve Kalazanci Szent József pedagógiájának vezérelveit, a keresztény szellemben történő nevelés jelentőségét. Az este a már hagyománnyá vált szülők és nevelők báljával folytatódott.

A 25 éves jubileumra a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával sikerült egy emlékkönyvet is kiadni 500 példányban, amely összegzi az iskola történetének jelentősebb mérföldköveit, a jelen örömeit, kihívásait. Az emlékkönyv lapjain mintegy 20 egykori diák is vall arról, mit jelentett számára kalazancis diáknak lenni, miben segítette az iskola nyújtotta nevelés életpályájának alakulásában.

„Huszonöt év alatt sok minden történt itt — a papírra vetett sorok nem is tudják ezt igazán felidézni, az emlékek a szívekben, a találkozásokban és a hittel megélt hétköznapokban köszönnek vissza. Nemcsak kollektív emlékezetünk, de a múlt, a jelen és a jövő is összefűz minket, akik valaha ebben az iskolában tanultunk, tanítottunk. Tudjuk, hogy minden nemzedék és minden közösség sajátos módon fér hozzá a múlt egyes momentumaihoz, ami egy sajátos, közös életfelfogás, világnézet kialakításához vezet. Ez az életfelfogás, ez a különleges lelkület él azokban, akik az eltelt negyed évszázadban a Kalazanci líceumhoz kötődtek. (…) S ahhoz, hogy azzá váljunk, amit ma is képviselünk, visszatekintve a mögöttünk álló 25 évre tagadhatatlanul szükség volt úgy az iskola alapítóinak álmaira, bátorságára, mint utódaikra, az otthonkeresés, hazaérkezés és otthonteremtés időszakának reményt el nem veszítő és kitartó közösségére is. Ez az elkötelezettség ad példát, tölti meg ma is hittel és bizakodással jövőbe tekintésünket. Ez a közösség, diákok és nevelők ma is az iskola lelke, mely Kalazanci Szent József öröksége és lelkisége köré gyűlve egyetlen, közös középpontból él és táplálkozik. Csak így tudunk egymással, egymásért és másokért élni.

'… mert minden értetek történik' (2 Kor 15), gondolat, mottó, melyre hálatelt szívvel fókuszálunk jubileumi évünkben. Biztatva egymást: legyen az jó, vagy számunkra most még érthetetlen, olykor nehézségekkel, veszteségekkel járó helyzet, merjük elhinni, hogy valóban minden értünk történik! És történik mindez töretlenül immár 25 éve, mióta 1992 szeptemberében Poszet Veronika tanárnő-igazgatónő és ft. Lieb József atya bevezettek bennünket, akkori 9. osztályosokat a Kalazanci-templomba, hogy Veni Sancte szentmisével megkezdjük az első tanévet. Ha ebben a tudatban éljük meg az előttünk álló éveket is. (…)

Köszönet mindazoknak, akik a mögöttünk álló huszonöt évben és ma is elkötelezetten fáradoznak iskolánkért! Isten áldja őket imáikért, munkájukért, segítségükért!” — írta Kocsis Aliz igazgatónő.

„Fontos a visszatekintés, a gyökerek, a történések mélyére való visszanézés. (…) Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a nevelésnek és így az iskolának is szembe kell néznie azokkal az új kihívásokkal, amelyeket a társadalom, a politika és a kultúra eredményezett és állít elénk. Ebben az értékeket megkérdőjelező sodrásban és sokszor kompromisszumokra kényszerítő valóságban akarunk a jövőben is biztonságot jelentő közeget teremteni gyermekeink, fiataljaink számára ahhoz, hogy helyesen fejlődhessenek, és felnőve tudatos, felelősségteljes, tenni akaró tagjai legyenek keresztény közösségeinknek, társadalmunknak. Mindennek tudatában törekszünk továbbra is a hit és a műveltség összhangjának lehetőségeinkhez mérten történő megvalósítására, tárgyi és szakmai tudás mellett azt a keresztény értékrendet követni és közvetíteni, mely a legjobban segíti a ránk bízottak tudásban és lelkiekben való fejlődését, nemzeti identitásuk formálását és erősödését” — jelentette ki az igazgatónő.