Szatmárnémeti

25 éves a BBTE szatmári tanítóképzője

2024.05.08 - 10:02
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozatán 25 éve indult be az óvodapedagógus- és tanítóképzés, ebből az alkalomból szerveznek egész napos rendezvényt az intézmény székhelyén, Szatmárnémetiben a Petőfi Sándor utca 47. szám alatt, május 9-én, csütörtökön.

Az esemémy délelőtt 10 órakor kezdődik, Csáki Júlia Mese a tagozatról című előadását lehet meghallgatni, valamint a helyszínen egy kiállítást is megtekinthetnek a résztvevők a Szatmári Kihelyezett Tagozat hallgatóinak munkából. Több érdekes előadással is készülnek a jeles évfordulóra: Szőke Milinte Enikő Pedagógus és iskola az információs társadalomban, majd Tóth Szilárd Másfél évszázados a modern kolozsvári tudományegyetem című előadása hangzik el. 

Kora délután Kökényesi Imre a tanulási célokhoz választott megfelelő játékról beszél. Születésnap lévén, nem marad el az ünnepi torta sem, a délután ezt követően kerekasztal beszélgetésekkel folytatódik: Lakatos Fleisz Katalin vezetésével a tankönyvírás rejtelmeiről, Stark Gabriella moderálásával pedig a bölcsődei nevelés kihívásairól beszélgethetnek a résztvevők.

A magyar tannyelvű tanítóképző 1999-ben kezdte meg működését Szatmárnémetiben. Az első időszakban, míg a kaszárnya felújítás alatt állt, a tanítás a Kölcsey Ferenc Főgimnázium akkori épületében zajlott, 2000 őszén vették bírtokba a mostani termeket. A kaszárnyában azóta zajlottak még felújítások, jelenleg kényelmes, az igényeknek megfelelő körülmények között zajlik az oktatás a tagozaton.

A beindulást követő években még csak főiskolai szintű oklevelet szerezhettek itt a fiatalok, ám miután 2005-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bevezette a bolognai rendszert, már egyetemi szintű tanári oklveléllel zárhatták a tanulmányaikat a hallgatók, amely feljogosítja őket úgy a közoktatásban való elhelyezkedésre, mint a mesteri szakon való továbbtanulásra.

A közel 25 év alatt rengeteg fiatal és tehetséges óvodapedagógust és tanítót képeztek a szatmárnémeti tagozaton, hallgatóik főként Szatmár megyeiek, de a szomszédos Bihar, Szilágy és Máramaros megyéből is sokan tanultak itt magyar nyelven.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Indul a Szülők Akadémiájának III. évada!

Indul a Szülők Akadémiájának III. évada, a szokásos helyszínen, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kihelyezett tagozatának székhelyén. Az idei évadot dr. Szabó-Thalmeiner Noémi egyetemi adjunktus előadásával indítják, a pozitív fegyelmezés témakörében, Ki a főnök a háznál? címmel.
H2

Fedezd fel Kolozsvárt! A térképet mi adjuk hozzá!

Izgalmas programokkal várják a Szatmár megyei középiskolásokat is a szeptember 22. és 24. között tartandó kolozsvári egyetemi nyílt napokra.
Belföld

A madaraknál a hímek hosszabb életűek

Az állatvilágban a hímek és nőstények jelentősen eltérhetnek egymástól halandóság, élettartam, a megbetegedések kockázata, valamint az egészségi állapot tekintetében. Az emlősöknél, így az embernél is a nőstények hosszabb ideig élnek, mint a hímek.