Belföld

24 fős migránscsoport

2020.12.24 - 11:45

December 22-én 2 óra 30 perc körül a határrendészek hőkamerák segítségével vették észre azt a kiterjedt csoportot Börvely közelében, amely a román-magyar határvonal felé igyekezett — azonnal felvették a kapcsolatot magyarországi kollégáikkal, és közösen feltartóztatták, illetve visszafordították a csoport tagjait román területre, majd a határrendészet szatmárnémeti székhelyére kísérték őket.

Ott kiderült, hogy a csoportot két gyermek (2 és 9 éves), illetve 22 18–48 év közötti felnőtt alkotja; 14-en szíriai, 9-en iraki, egyikük pedig palesztin állampolgár, és valamennyien Németországba akartak volna eljutni. A hatóság illegális határátkelés vádjával indított nyomozást az ügyben, ugyanakkor a nyomozás tovább folytatódik valamennyi érintett személy azonosítása és előállítása érdekében.

Sz.K.M.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Védőfalak épülnek Európa körül a menekültek áradata ellen

Miután Lengyelország 353 millió euróba kerülő fal építésébe fogott az lengyel-belarusz határon, az AFP az EDNH platformon megjelent összeállításában leltárt készített azokról az európai határokról, ahol kerítéseket emeltek, főleg a 2015-ös migránsválság után.
Belföld

Két migráns meghalt, tíz megsebesült egy Temes megyei balesetben

Két illegális bevándorló meghalt, tíz megsebesült szerda este egy Temes megyei autóbalesetben - közölte az Agerpres román közszolgálati hírügynökség.
Vidék

Kongóiak hamis papírokkal, tunéziaiak csak úgy, papírok nélkül

Okmánnyal vagy épp iratok nélkül, határátkelőhelyen vagy a zöldhatáron, kongóiak és tunéziaiak egyaránt Franciaországba szerettek volna eljutni.