Szatmárnémeti

23. PMN: Generációkon átívelő zenei utazás - KÉPGALÉRIA

2024.08.16 - 05:02
Felejthetetlen Demjén Ferenc koncert koronázta meg a 23. Partiumi Magyar Napok csütörtöki, második napját.

Mosolygós, vidám gyerkőcök lepték el a Tűzoltótorony környékét csütörtökön, két ízben is, hiszen a 23. Partiumi Magyar Napok szervezői délelőtt és délután is gondoltak rájuk egy-egy remek gyerekelőadással. 

A Szépművészeti Múzeumban egy remek kiállítással egybekötve, hivatalosan is megnyitották az idei eseménysorozatot, ugyanakkor a színházban is kínáltak csemegét az érdeklődőknek, akik akadtak is szép számban mindenütt – dióhéjban így foglalhatnánk össze, mi is történt csütörtökön nap közben a PMN-en. 

A hangulatot azonban szavakkal nem igazán lehet visszaadni, mint ahogyan azt is nehéz elmagyarázni azoknak, akik esetleg kihagyták, milyen felemelő és hatalmas élményt nyújtó koncertet adott Demjén Ferenc Kossuth-díjas énekes, dalszövegíró, zeneszerző a 23. Partiumi Magyar Napok csütörtöki estéjén.

A legendás énekes előadására ezrek voltak kíváncsiak, hamar benépesült Szatmárnémeti újközpontjában a Tarr Beton színpad előtti tér, rengetegen voltak kíváncsiak a több generációt is végig kísérő, szerelemről, barátságról, hazáról, szabadságról szóló dalokra. 

Nem is kellett csalódnia a közönségnek, hiszen fél évszázad legnépszerűbb slágerei csendültek fel a színpadon, Demjén Ferenc pedig a PMN-közönséget pedig egy fantasztikus, generációkon átívelő zenei időutazáson kalauzolta végig.

A művész, akinek nevéhez olyan slágerek kötődnek, mint a Jégszív, a Várj, míg felkel majd a nap, a Szerelemvonat, a Ki marad majd a barátom, a Szabadság vándorai, a Gyertyák vagy a Sajtból van a Hold, nem okozott csalódást a szatmári rajongóknak, felejthetetlen estévé varázsolta a Partiumi Magyar Napok második estéjét.

Hírszerkesztő

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Közös ünnepléssel búcsúzott a jubileumi Partiumi Magyar Napok

Vasárnap este véget ért a 25. Partiumi Magyar Napok, lezárva egy olyan jubileumi hetet, amely ismét megtöltötte élettel a várost.
Szatmárnémeti

Sokszínű kínálat, képzőművészet és film a PMN második napján - KÉPGALÉRIA

Kulturális élményekkel folytatódott kedden a jubileumi Partiumi Magyar Napok.
Szatmárnémeti

PMN gyerekprogramok: egy hét, amelyen a kicsiké a főszerep

Gazdag családi programkínálattal készül a jubileumi Partiumi Magyar Napok.