Külföld

2035-ben már több muszlim baba születik, mint keresztény

2017.04.06 - 17:12

A hónap elején jelent meg egy tanulmány, ami a vallások és a születendő gyerekek közötti trendet vizsgálta — írja a 24.hu.

A tanulmányból kiderült, hogy az elmúlt években a keresztényeknél született a legtöbb gyerek, azonban kevesebb mint húsz év múlva a muszlimok megelőzik majd a keresztényeket.  2010 és 2015 között a világon született összes gyerek 31%-át adták ők, ez az adat pedig messze meghaladja a vallás 2015-ös népességarányát (24%). A keresztények esetében ezek az értékek 33, illetve 31 százalék, továbbá ők adják a világ haláleseteinek a 37 százalékát is. Európára kiemelten igaz, hogy a keresztény halálok száma meghaladja a születésekét, Németországban például az említett öt év alatt 1,4 milliós különbség adódott. A becslések szerint 2055 és 2060 között százból: 36 gyerek muszlim, 35 keresztény, 20 egyéb, 9 pedig egyetlen valláshoz sem tartozó családba születik majd. A kutatás főleg a 2015-2060-as időszakra fókuszál, amikor 9,6 milliárd ember lehet a Földön. A muszlimok száma ennél jóval nagyobb arányban, 70 százalékkal nő majd, a keresztényeké pedig az átlagnál kicsivel jobban, 34 százalékkal.