Tizenhét igenlő és öt tartózkodó szavazattal fogadta el adott ülésén a szatmárnémeti tanács, hogy mintegy huszonöt százalékkal emelje meg a piaci helybéreket a megyeszékhelyi vásártereket is felügyelő közterület-fenntartó vállalat (ADP). A drágulás Szatmárnémeti minden piacára érvényes. Drágultak a köztemetői díjak is, ezek közül is a legtöbbet a sírhelyek ára, a 25 évre szóló bérleti díj az idei 500 helyett 700 lej jövő évtől, illetve a kápolna bérleti díja az Amaci úti köztemetőben, amely díj szinte megduplázódik jövő évtől. Az ADP foglalkozik a fizetős parkolókkal is, de a parkolási tarifák nem változnak, az árak ugyanazok maradnak, mint voltak idén. Ami változik a parkoláshoz kötődő árakat illetően, az a bérelt parkolókhoz szerelhető behajtásgátló szerkezet ára, ez jövő évtől 350 lej helyett 450 lejbe kerül. A helyére való kitevése — ami építkezési engedélyt feltételez — ugyanúgy 120 lejbe kerül majd jövőre is, mint idén, az első alkalommal való munkavégzés továbbra is térítésmentes lesz.
Fenyők, kisállatok, bicajok
A piaci helyet bérlő árusok 2022-től 3,5 lej helyett 4,5 lejt fognak fizetni az asztalfelület négyzetméteréért naponta, a piacnapokon ténylegesen el is foglalt felületért pedig 4,5 lejben lett megállapítva a szerződésen felül fizetendő napidíj, ami eddig 3,5 lej volt. Ez a bizonyos napidíj az ócskapiacon idén még 4 lej volt, jövő évtől pedig 5 lej lesz. A tizenkét négyzetméteresnek megszabott fenyőfaárus-helyért idén 108 lejt fizettek naponta az ilyesmit árulók, 2022-től 120 lejt fognak. A kisállatot árulók a piacra vitt nyulak, kutyák, macskák, tyúkok, kacsák darabja után 2 lejt fognak fizetni a mostani 1,5 lej helyett, aki pedig biciklit visz ki a piacra jövőre, darabonként 4 lej legyen nála helybérre!
Princz Csaba