Belföld

2021-ben több mint 220 fontos állami tisztséget betöltő személy került bíróság elé

2022.02.24 - 16:50

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyésze, Crin Bologa csütörtökön kijelentette, hogy 2021-ben több mint 220 fontos állami tisztséget betöltő személyt küldtek bíróság elé a vádhatóság ügyészei, többet, mint 2020-ban.

Tájékoztatása szerint 2020-ban 160, 2019-ben pedig 140, az állami apparátusban vezetői, vagy más fontos tisztséget betöltő személyt állítottak bíróság elé, 2021-ben pedig 223-at. Közülük 18 személy közjogi méltóság volt.

Többek között vádat emeltek egy volt miniszterelnök ellen korrupció miatt, illetve egy képviselőházi elnök, Románia akkori legfontosabb pártjának vezetője ellen is. Továbbá bíróság elé kerültek szenátorok és képviselők, két egészségügyi miniszter, államtitkárok, államtitkár-helyettesek, prefektusok, megyei tanácselnökök, polgármesterek, rendőrök, az Országos Egészségügyi Biztosítópénztár (CNAS) két elnöke is (akik államtitkári ranggal rendelkeztek) - számolt be Crin Bologa a DNA 2021-es évre szóló tevékenységi mérlegéről.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Házkutatást tartanak a szatmárnémeti közlekedésrendészeten

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálódik hét Máramaros és Szatmár megyei helyszínen.
Belföld

Források: őrizetbe vették a nagybányai polgármester anyósát és apósát

Őrizetbe vett az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) két személyt, akik csúszópénzt próbáltak meg átadni egy bírónak egy kedvező ítéletet reményében - közölte csütörtökön a nyomozóhatóság.
Szatmárnémeti

Vizsgálódik a DNA a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalban

Vizsgálatokat folytat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalnál – tudatta az ügyészség rövidke keddi közleményében. Mint tájékoztattak,  korrupciós tettek és európai alapokkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt vizsgálódnak a megyeközpont polgármesteri hivatalában.