Belföld

2015 végéig elkészülhet az autópálya a nagylaki román határig

2014.10.20 - 16:37

A jövő év végéig megépül az autópálya a nagylaki román határig, valamint 2016 végéig az észak-erdélyi autópályához kapcsolódó magyarországi gyorsforgalmi út is elkészül.

Ezt közölte hétfőn Luxembourgban Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, miután találkozott Titus Corlăţean külügyminiszterrel. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni az ésszerű együttműködés feltételrendszerét hazánkkal, amely Magyarország második legjelentősebb exportpiaca. Idén 7 milliárd euró fölött lehet a két ország közötti kereskedelmi forgalom — mutatott rá a tárcavezető. A két politikus Románia és Magyarország energiahálózatának összekapcsolásáról is tárgyalt. A magyar külügyminiszter kiemelte, hogy a gázinterkonnektoron továbbra sem biztosított teljes mértékben a fordított szállítás lehetősége, valamint szeretné, ha az elektromos hálózat összekapcsolására is sor kerülne. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a találkozó előtt egyeztetett Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, hozzátéve: mindkettejüknek hosszú listája van arról, hogy milyen kérdéseket kellene tisztázni. A magyar külügyminiszter közölte azt is, hogy megállapodtak Corlăţeannal arról, hogy az esetleges politikai döntések előkészítése érdekében „kirángatják tetszhalott állapotából” és újra működtetni kezdik a kisebbségügyi vegyesbizottságot.