Sport

1993 után ismét megmérkőznek Szatmár övéjért

2016.05.26 - 12:15

Nagyszabású nemzetközi ökölvívótornát rendeznek szombaton és vasárnap a szatmárnémeti Sportlíceum udvarán levő Gyurkán György Sportteremben, ahol mintegy 90 bokszoló lép majd ringben.

Huszonhárom év szünet után ismét megrendezik Szatmárnémetiben a Szatmár öve elnevezésű nemzetközi ökölvívó-tornát. 1993-ig a szatmári verseny az egyik legfontosabb hazai bokszverseny volt, nevez ökölvívók mérkőztek meg az itteni ringben. Többek között a zilahi Viorel Ploșca, aki 1979 és 1983 között három alkalommal emelhette magasba Szatmáron a díszes övet. Ezúttal a bírók megfigyelőjeként áll majd a ring szélén, ugyanakkor bejelentette, hogy átvette a Szatmár Megyei Ökölvívó Egyesület (AJB) bírói testületének a vezetését is. Ezt a kinevezést megerősítette a szatmári torna főszervezője, Florin Mulcuțan, az AJB főtitkára is.

Minderről csütörtök délelőtt volt szó egy sajtótájékoztató keretében, amelyen jelen volt az AJB elnöke, Ioan Gavriș, a Szatmárnémeti Voința SK elnöke, Ioan Ghere, illetve a város jelenlegi polgármestere, Dorel Coica is.

Mulcuțan elmondta, hogy a harmadik évezrede első nagyszabású szatmárnémeti ökölvívó gálájára tizenöt hazai egyesület jelezte részvételi szándékát, ugyanakkor németországi, franciaországi és szlovákiai bokszolókat is várnak. Így mintegy kilencven férfi és női sportolóra számítanak, akik különböző korosztályokban és súlycsoportokban fognak megmérkőzni a Gyurkán György Sportteremben felállított ringben.

Péntek este mutatják be a csapatokat, másnap délelőtt zajlik majd a mérlegelés, délután pedig 15 órakor lesz az esemény hivatalos megnyitója. Vasárnap 12 órakor kezdődnek majd a finálék.

Ezzel párhuzamosan, szombaton 20 órától zajlik majd az egykori szatmári ökölvívók találkozója. A meghívottak között szerepel: Ioan Ghere, Sándor József, Alexandru Coroianu, Ioan Silişte, Ioan Gavriş, Florin Mulcuţan, Vasile Tamaș, Gheorghe Covaci, Ştefan Crişan, Kosor Ferenc, Dezideriu Marcocian, Timofie Pogăciaş jr., Ioan Mândruţ, Constantin Taloş, Vadász, Zoltán, Dan Burulea, Liviu Moldovan, Nagy József, Gavril Boitor, Vasile Tivadar, Tóth Sándor, Gyulai Sándot, Kánya Kálmán, Jakner István, Teodor Vârlan, Kósa István, Veres Attila, Mihai Ciorcaş, Mihai Stan, Pataki Árpád, Szilagyi Richard, Gheorghe Sabău, Mircea Drăgoi, Ştefan Ilieş, Radu Petric, Felber Gyula, Radu Rateş, Radu Ghicean, Marcel Vari, Petre Ciorba.

Az eseményt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal rendezi közösen a Szatmár Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, a Szatmár Megyei Ökölvívó Egyesület, az Érkávási Olimpia SE és a Szatmárnémeti Voința SK segítségével.