1989 – nagyon sokak számára már csak meg nem élt történelem, másoknak homályosuló emlék, és sokak számára még mindig fájdalom: a megölt hét szatmári fiatal emlékének adóztak.

Sokféle megnevezése van az eseménynek, de a forradalom (?) ellenforradalom (?) katonai puccs (?) rendszerváltás (?) óta eltelt 26 év ellenére a fájdalom ugyanúgy könnyeket csal azok szemébe, akiknek szerettük már nem ülhet a karácsonyi asztal mellé. Ifj. Sófalvi György, Szabó Antal, Király Mihály, Gergely Csaba sorkatona, Sălăjan Raluca egyetemista, Ciul Ioan Marinel hadnagy és Zimbru Grigore alhadnagy családjában már csak egy-egy gyertyaláng jelképezi a szeretett gyermeket, testvért, rokont.

Tegnap délelőtt az önkormányzatok, a politikai pártok, a belügyminisztérium egységeinek képviselői és a 26 éve gyászoló hozzátartozók helyezték el az emlékezés és a tisztelet koszorúit szatmárnémeti temetőiben, a Hősök temetőjében, majd a Közigazgatási Palota oldalán lévő emléktábla alá. Eugeniu Avram kormánybiztost főhajtással köszöntötte a katonaság, csendőrség és tűzoltóság tisztelgő szakaszait. Az 1989-es forradalom hét szatmári áldozatának emlékére szervezett rendezvény a himnusz eléneklésével kezdődött, majd az egyház képviselői celebráltak emlékmisét.

„Talán nem véletlen, hogy Románia lakói akkor kapták vissza szabadságukat, amikor a világ Megváltója születésének megünneplésére készült, azt ünnepelte. – mondta rövid, megható, de túlzott pátosztól és mindenfajta politikai fennhangtól mentes beszédében Cristian Silaghi a csendőrség katonai lelkésze. - A szabadság visszaszerzéséhez pedig fiatalságra, a veszélyekkel nem törődő, lelkes fiatalságra volt szükség. Az akkori fiatalok ma már szinte középkorúak, a bő negyed évszázad alatt elért eredmények, változások talán nem váltották valóra maradéktalanul azoknak a napoknak a lelkesedését, lázát és reményeit. Az élet megy tovább, de évente egyszer, ezen a napon, gondoljunk erre a hét fiatalra.”

A koszorúzók sorát a könnyeiknek szabad folyást engedő hozzátartozók nyitották meg, őket a kormánybiztosi, valamint a polgármesteri hivatal, a belügyminisztérium és a parlamenti pártok küldöttségei követték – és a megyei tanácsé, mely eléggé kis létszámúra sikeredett: Ştef tanácselnöknek választania kellett a megemlékezés és egy fontos infrastrukturális beruházás átadásán való szereplés között s utóbbit választotta, az egyik alelnök házi őrizetben, a másik szabadságon s a tanács RMDSZ–frakciójának tagjai sem érezték úgy: feltétlenül ott kéne lenniük. A szövetség városi tanácsi frakciója viszont szinte teljes létszámban jelen volt, Kereskényi Gábor képviselővel egyetemben s helyezte el immár hagyományosan fehér színű virágokból készült koszorúját.

1989 decembere nagyon sokak számára már meg nem élt történelem, másoknak az idő ködébe vesző emlék, és sokaknak el nem múló fájdalom: azokban a zűrzavaros napokban 1104 embert lőttek agyon Romániában, közülük 940-et Ceausescu letartóztatása után. A diktátor kivégzését követően még napokig tartott a lövöldözés, több helyütt rejtélyes mesterlövészek rendeztek vérfürdőt, de kilétükre azóta sem derült fény, mint ahogy arra sem: pontosan ki lőtt kire és miért. A legfőbb ügyészség idén októberben pedig lezárta az 1989-es forradalom dossziéját azzal az indokkal, hogy a vizsgált bűncselekmények egy része elévült, mások pedig nem szerepelnek az új büntető törvénykönyvben. A lezárás eredményeképpen senkit nem vonnak felelősségre.

 Szabó Kinga Mária