Nevetségesnek tűnt a tévénézők előtt Silviu Brucan, a Nemzeti Megmentési Front egyik alelnöke, amikor 1990 elején azt mondta, hogy körülbelül húsz évnek kell eltelnie, ameddig Románia demokratikus országgá növi ki magát. Akkor még ő sem mert beszélni a jogállamról, bizonyára abban még hosszabb távon se hitt. Ma már elég sokan egyetértünk azzal, hogy Brucannak jó meglátása volt, kellően ismerte a román társadalmat, annak a dolgokhoz való hozzáállását és lehetőségeit. Az emberek nagy része még félt, de hittek és reméltek. Huszonhat év után nagyon sok minden megváltozott, ki-ki saját életén és sorsán érzi és tapasztalja ezeket a változásokat. Mondhatnánk azt is, hogy modernizálódott a múlt. 1989 előtt mindenkit megfigyeltek, mindenkit lehallgattak, egy idő után még a megfigyelők és a lehallgatók is féltek, mert nem tudhatták, ki az, aki őket megfigyeli és lehallgatja. Ma már könnyebb dolguk van a titkosszolgálatoknak. Mi adunk lehetőséget számukra, hogy lehallgassák telefonbeszélgetéseinket, hogy hozzájuthassanak elektronikus levelezéseinkhez, közösségi oldalakra feltett bejegyzéseinkhez, mindezekhez fotókat is mi adunk. És mindezt törvényszerűen teszik, hiszen az általunk megszavazott parlamenti képviselők felhatalmazták a titkosszolgálatokat, hogy a mi biztonságunk érdekében minden rólunk szóló információhoz hozzájussanak. 1989 karácsonyakor mindenki úgy érezte, hogy bekövetkezett a csoda, eljött a Megváltó, adottak a feltételek egy emberhez méltó világ, egy emberhez méltó élet kialakításához. Akkor még volt remény, ami hamar szertefoszlott. Nem mondhatjuk azt, hogy bizonyos szempontokból most nem jobb, de gyakran elgondolkodunk: mennyit kell még várni, hogy Románia valóban jogállam legyen? Hogy ne kelljen minden alapvető életfeltételért külön-külön megküzdeni, mert az minden embernek egyformán kijár. Van egy másik hasonlóság is a múlt és a jelen között. Elmondhatjuk azt, hogy 1989-ben az ország népe nehezen viselte már az elnyomást, de nem az elnyomott nép robbantotta ki a forradalmat. Huszonhat év után még mindig nagy az elégedetlenség, de ma is mindenki mástól várja a változást, ma is csodára várnak az emberek. Képviseleti demokráciában élünk, a többség dönt, a többségé a hatalom. Huszonhat év után még mindig ezt akarja a többség vagy még mindig arra vár, hogy jöjjön valaki és mondja meg, mit és hogyan kell tenni, hogy megvalósuljanak végre az 1989 decemberi álmok.

Elek György