Ötvenegy évvel ezelőtt, 1970. május 14-én, egy csütörtöki napon lépett ki Berend térségében a medréből a Szamos, és öntötte el Szatmárnémetit és Szatmár megye mintegy 120 ezer hektárját. Erre a tragikus napra emlékeztek péntek délben az árvíz dátumáról elnevezett szatmárnémeti lakótelepen lévő emlékműnél.

A megemlékezés a román himnusszal és ökumenikus imádsággal kezdődött, majd egyedüli beszélőként Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester kapott szót. Az elöljáró felelevenítette a tragédia számait, de arra is felhívta a figyelmet, hogy a vízbe veszett javakból kiemelkedett az egyik legerősebb emberi jóság, az összefogás. Ötvenhat ember életét követelte az akkori áradás, több mint négyezer házat vitt el a víz, és közel harmincezret tett tönkre.

Az ár miatt az ország többi részétől elszigetelt, áram, közlekedés és ellátás nélkül maradt városban soha nem tapasztalt együttérzés lett úrrá, egymást segítették és egymáséit mentették azokban a napokban az emberek. A látható és tapasztalható tragédia nyomán egy láthatatlan erő kelt életre a hömpölygő árvízből, amit hétköznapi nyelven emberségnek, bátorságnak, önfeláldozásnak és összefogásnak hívnak. Aztán ez a helyi erő országos, majd nemzetközi összefogássá nőtt, de a lentről fakadt erény az, amelyikből újjászületett Szatmárnémeti. Megint itt az idő összefogni, hívta fel a résztvevők figyelmét Kereskényi, együttes erővel építkezni a város és lakói javára nem csak akkor kell, amikor baj van.

A polgármester beszédét a helyi közigazgatási intézmények és politikai pártok, illetve magánszemélyek koszorúzása követte, a megemlékezés a még tartó vírushelyzet miatt a megszokottnál rövidebbre lett szabva. A megemlékezők és a koszorúzók között ott volt Kaiser Ernő egykori szatmári hidrotechnikus és árvízi embermentő, akit Budapestről Bart Ferenc és Medveczky Mária kísért el a megemlékezésre.

Princz Csaba